Jövő héten lesz hivatalos a liberálisok győzelme Líbiában

 

Líbia, Tripoli – A liberálisnak tartott Nemzeti Erők Szövetsége nyerte a líbiai választásokat, bár a hivatalos végeredmény csak a jövő hétre lesz meg. A legfrissebb adatok szerint a Mahmud Dzsibril vezette, több apró pártot magába foglaló koalíció a fővárosban is fölényes győzelmet aratott.
A Bengházi központú keleti régióban aratott elsöprő siker után Tripoliban, a fővárosban is behozhatatlan előnyre tett szert a Nemzeti Erők Szövetsége. Bengháziban a csaknem 96000 megszerzett szavazattal szemben az iszlamista Igazság és Építkezés Pártja 16 ezer voksot
kapott. A fővárosban, Tripoliban még ennél is nagyobb a különbség, a NESZ tízszer több szavazatot kapott az iszlamistáknál. Az előzetes számítások alapján a NESZ legalább 100 képviselői helyet szerez majd az új törvényhozásban. A 200 tagú testületbe 80 képviselő pártlistáról jut be, 120-an pedig egyéni képviselőként. Líbiában több mint négy évtized után tartottak törvényhozási választásokat. 2,7 millió líbiai iratkozott fel a választási névjegyzékbe, közülük 1,6 millión mentek el választani, ez 60 százalékos részvételét jelent. Mahmud Dzsibril, a NESZ koalíció vezetője korábban a Nemzeti Átmeneti Tanács kormányfője volt.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez