Esemény:
1909 – Francia csapatok elfoglalják Abéché-t (a mai Csád) és egy báb-szultánt iktatnak be az Ouaddai Birodalomban.
Az Ouaddai Birodalom (másik nevén Wadai Birodalomnak) 1635-től 1912-ig létezett, eredetileg nem moszlim királyság volt, a Csád tó keleti részén helyezkedett el. Abéché 1845-től a Waddai szultanátus székhelye és a rabszolga-kereskedelem központja volt. 1909-től 1960-ig a francia gyarmatbirodalom része lett, miután a franciák megtámadták a szultanátust és lemondatták a szultánt. A város ebben az időben Csád legnagyobb települése volt 28 000 lakójával, azonban a járványok miatt 1919-re 6000 főre csökkent az itt élők száma. 1935-ben a francia kormány rendeletére visszaállították a szultanátust és a korábbi trónörökös, Muhammed Ouarada visszakapta trónját.
Született:
1916 – Hamani Diori, Niger korábbi elnöke (1989-ben halt meg)
Hamani Diori a Nigeri Köztársaság első elnöke. 1960-ban nevezték ki, mikor Niger kiharcolta függetlenségét. Hamani Diori 1946-ban alapította társaival a Nigériai Progresszív Pártot (PPN), az Afrikai Demokratikus Erő regionális ágát. 1958-ban egy referendum engedélyezte Niger önkormányzását, Diori az ideiglenes kormány elnöke lett. 1959-ben miniszterelnökké vált. Ebben az időben a francia kormány minden más pártot betiltott, ezáltal Nigert egypárti állammá tette. A teljes függetlenséget 1960-ban nyerte el az ország, és Diorit elnökké nevezték ki. Egy erős koalíciót szervezve a Hausa, Fula és Djerma vezetőivel, Niger függetlenségi népszavazását támogatva elnyerte a franciák jóindulatát.
Elnöksége alatt a kormány a hagyományos szociális struktúrát és a szoros gazdasági kötelékeket igyekezett fenntartani Franciaországgal. Az 1960-as évektől a kormány egy szűk számú csoporttal irányított. Az állam feje, a kormány feje és az irányító párt fejeként Diori közvetlenül vezetett több minisztériumot. Védelmi miniszterként, külügyi miniszterként is dolgozott.
Nemzetközi tiszteletet vívott ki, mint Afrika ügyeinek szószólója, népszerű döntőbíró volt a különböző afrikai nemzetek konfliktusaiban. Mégis Nigerben a közszférában gyakori volt a korrupció és a kormány képtelen volt a szükséges reformok bevezetésére, melyek az 1970-es évek elején bekövetkező aszály okozta éhínség enyhítése érdekében lettek volna fontosak. Az otthoni ügyek iránt tanúsított közömbössége miatt szerveződő puccsot lebuktatotta 1963-ban, és épphogy megmenekült egy gyilkosság elől 1965-ben. Felmerült a vád, hogy kormányzati miniszterek sikkaszottak az élelmiszersegélyekből. Diori a kabinetüléseket barátokra, családtagokra és közeli ismerősökre csökkentette. 1974-ben Seyni Kountché által vezetett katonai puccs véget vetett Diori hatalmának, 6 évre bebörtönözték. Miután házfogsága is véget ért, Marokkóba költözött, ott is halt meg 72 évesen.
Forrás: www.wikipedia.org