Ünnep:
Óceánok világnapja
1992-ben a Föld Csúcstalálkozón Rio de Janeiróban Kanada javasolta az ünnepet. Az Egyesült Nemzetek hivatalosan 2008-ban ismerte el. Azóta az Óceán Projekt és a Világ Óceán Hálózata szervezetek koordinálják nemzetközileg a nagyobb siker és a globális részvétel érdekében.
Agytumor napja
Esemény:
2007 – Szomália első elnöke meghalt
Aden Abdulle Osman, akit 1960-ban választottak meg, amikor a brit és olasz kolóniák egyesültek és létrehozták Szomáliát. Osman volt az első afrikai vezető, aki önként lemondott, miután veszített az 1967-es választásokon. 99 évesen halt meg egy kenyai kórházban, halála előtt kómában volt. Családja szerint vágay azt volt, hogy lássa Szomáliát egy békés állammá válni.
Meghalt:
2009 – El Hadj Omar Bongo Ondima Gabon elnöke
Albert-Bernanr Bongoként született, gaboni politikus, Gabon elnöke 1967-től haláláig. Leon M’ba, Gabon első elnöke jóvoltából kulcspozíciókba került fiatal hivatalnokként az 1960-as években. 1966-ban alelnökké választották, majd M’ba halála után Gabon második elnöke lett.
Bongo egypárti rezsimet irányított a Gaboni Demokratikus Párttal 1990-ig, amikor a nagy nyomás hatására a többpárti rendszer kialakítására kényszerült. Az 1990-es évek elején sikerült megőriznie hatalmát a belső ellenzékkel szemben a fő ellenzéki vezetők saját oldalára állításával. Az 1993-as elnöki választásokon újraválasztották, majd 1998-ban és 2005-ben ismét.
Bongo nem Gabont és népét, hanem magát, családját és a helyi elitet szolgálta. Egy francia környezetvédő politikus szerint Bongo hosszas uralkodása alatt az ország nagyrészt olajbevételekből származó GDP-je Afrikában az gyik legnagyobb volt, mégis csupán 5 km autópályát épített évente és a csecsemőhalandóság a legnagyobb volt 2009-es halálakor. Hatalmát fia, Ali Bongo vette át, akit 2009-ben választottak meg.