Vérvörös Kék-Nílus, harcok Szudánban

Szudán, Kartúm – Összecsaptak a kormányerők és a lázadók Kék Nílus régióban, miközben országszerte folytatódtak a kormányellenes megmozdulások.

 

A szudáni állami hírügynökség azt jelentette, hogy a harcok az etióp határ közelében található Diem Mansour régióban voltak. Sawarmi Khaled, a szudáni hadsereg szóvivője azt mondta, hogy kemény harcok árán sikerült visszaverniük a lázadók támadásait, akik komoly veszteségeket szenvedtek az összecsapásokban. Az SPLM-N lázadó szervezett szóvivője Arnu Ngutulu Lodi is megerősítette, hogy egységeik támadást indítottak a szudáni hadsereg ellen Kurmuk közelében és a harcok állítólag jelenleg is tartanak.

Az SPLM-N lázadó szervezet Dél-Kordofánban és Kék Nílusban működik. A szervezet támogatja a rezsim ellenes tüntetéseket az országban és azt ígérte, tűzszünetet hirdet, ha a demonstrálóknak sikerült megbuktatniuk Omar Hassal al Bashir elnököt Kartúmban.

Az összecsapásokkal egy időben folytatódtak a tüntetések az országban. A tiltakozó akciók még júniusban kezdődtek, miután a kormány és az elnök bejelentette, hogy gazdasági megszorító intézkedéseket kell bevezetni a költségvetés egyensúlyának megőrzése érdekében. A tüntetetők rendszerváltást és Omar Hassan al Bashir elnök távozását követelik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez