Katonákat ölt az öngyilkos merénylő Szomáliában

Szomália, Mogadishu – Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy katonai bázisnál, az Afrikai Unió békefenntartóit és a szomáliai kormányerők egységeinek szálláshelyénél.

 

A merényletet a nemrég felszabadított Afgoye településen történt, amely 30 kilométerre található a fővárostól. Mohames Liban biztonsági tiszt az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy az öngyilkos merénylő egy kisbuszban ült, amelyben robbanóanyagok voltak, a támadó valószínűleg a bázist akarta a levegőbe röpíteni. A bázis bejáratát védő őrök először megállásra szólították fe, majd figyelmeztető lövéseket adtak le. A kisbusz végül a közvetlen közelükben robbant fel. A detonációban a két őrt álló katona meghalt, három járókelő megsebesült. Egy helyi lakos elmondta, hogy először a nagy erejű detonáció hangjára lett figyelmes, majd a távolból is látta a robbanás után felemelkedő hatalmas fekete füstfelhőt. A helyszínt a katonák lezárták. Egy neve elhallgatását kérő forrás annyit közölt, hogy az őrt álló katonák nem békefenntartók voltak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez