Szudáni diplomáciai győzelem – Malawi lemond az AU-csúcsról

Etiópia, Addisz-Abeba – Malawi vezetése hivatalosan is bejelentette, hogy nem rendezi meg az Afrikai Unió júliusi csúcstalálkozóját. A pánafrikai szervezet egyik vezetője, Ferdinand Montcho megerősítette a hírt és elmondta, hogy az eseményt Addisz-Abebában tartják meg, az AU székházában.

 

A malawi vezetés azért hátrált ki a rendezésből, mert nem sikerült megakadályoznia Omar Hassan al Bashir szudáni elnök részvételét a csúcstalálkozón. Joyce Banada malawi elnökasszony korábban többször is kijelentette, hogy a háborús bűnökkel vádolt szudáni elnök nem szívesen látott vendég hazájában, az elutasítást pedig azzal indokolta, hogy a szudáni politikus ellen Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) elfogató parancsot adott ki. Aa lilongwei vezetés jelezte, elfogadja az ICC joghatóságát és megteszi a szükséges intézkedéseket, ha Bashir elnök az országba érkezik. Banda elnökasszony az Afrikai Unió segítségét is kérte, hogy a szervezet tagjai akadályozzák meg Bashir utazását, de az AU a szudáni elnök oldalára át. Malawi ezt követően jelezte, hogy örömmel lemond a csúcstalálkozó megszerezéséről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez