Vissza a nullára- megszakadtak a tárgyalások a két Szudán között

Etiópia, Addisz-Abeba – Félbeszakadtak a tárgyalások a két Szudán között, miután a felek nem tudtak megállapodni abban, hogy hol húzzák meg a demilitarizált övezet határát a két ország között.

A tárgyalások 10 napja kezdődtek. A kartúmi vezetés szerint azért nem tudtak megállapodni, mert a déliek új területi igényekkel álltak elő. A szudániak elmondták, hogy a déliek továbbra is magukénak követelik Heglig és Abyei régiót, illetve más tartományokat, amelyek olajmezőkben és termőföldekben gazdag vidékek. A szudáni védelmi miniszter, Abdel Raheem Mohamed Hussein elmondta, hogy a jelenlegi határvonalat, még a 2005-ös békemegállapodásban rögzítették, és az egyezséget akkor mind a két ország vezetése elfogadta.. A déliek mostani igényeit a politikus „ellenséges követelésként” tudja csak értelmezni.

A szudániak azt is jelezték, hogy 2009-ben Hágában a Nemzetközi Döntőbíróság Abyei régiót és más vitatott területeket hivatalosan Szudánnak ítélte. A déliek nem nyilatkoztak az ügyben, azt viszont megerősítették, hogy a tárgyalások megszakadtak. A dzsubai vezetés korábban még azt mondta, hogy az északiak az 1956-os határokat szeretnék megtartani, amelyeket még a brit gyarmatosítók húztak meg. A vita miatt kérdésessé vált a tárgyalások folytatása.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez