Iyad Ag Ghali, az ország északi részének elszakadásáért küzdő Ansar Dine dzsihadisták vezéralakja Gao városában szintén nyugodtan megvan szakálla rendbehozatalával, különösebben nem izgatja, hogy a Franciaországnál nagyobb, Malitól elszakított területen miképp rendeződik az élelmiszer és egészségügyi ellátás. A tuaregek is megálltak azon a ponton, hogy Azawad néven országot alapítanak, de nem végeznek történelmi kutatásokat őseik Azawad birodalmának igazolására. Ezen a ponton a törökök több jogos igénnyel rendelkeznek a Duna-Tisza köze birtoklásáért, mint a tuaregek Azawad létrehozására. Akkor meg mi van?
Az van, hogy minden elemzés téves, amikor azt feltételezi, hogy egyes országok saját vezetői körben eldöntik jövőjüket. Ezt csak egy közép európai kis ország vezetője képzeli. Közismert, hogy Afrika újrafelosztás alatt áll. Jelenleg Kína és India mellett az USA kardoskodik pozíciókért. Mindenki számára világos, hogy az afrikai természeti erőforrások, termőföldek nélkül saját gazdaságát nem építheti tovább. Nyugat Afrika esik legközelebb logisztikailag az USA-hoz, egyben ez a térség van legtávolabb Indiától és Kínától. Ahhoz, hogy az USA itt pozíciókhoz jusson, a leggyengébb láncszemmel kell leszámolnia és ezek a franciák. Ezen a ponton az EU nem működik. Az EU csak akkor puffogtat szlogeneket a határok nélküliségről, amikor kelet Európát kell leigáznia, egyébként, ha külső bevételei akadnak, nevezetesen a franciáknak nyugat Afrikában, akkor csak Franciaország létezik. Az EU ilyetén gyenge fellépése, megosztottsága, belső sebeinek vérzése viszont alkalmat ad másoknak, hogy az önmagukban kevés nemzetállami privilégiumokat szépen lassan obligón kívül helyezzék. USA nem a legnagyobb riválissal, Kínával hadakozik, mert jelenleg Kína pozíciói nagyon erősek. Amúgy meg minek keresné a bajt Kínával, amikor az USA saját fizetőeszközének, a dollárnak értékét a Kínai gazdaság tartja szinten. Szóval, maradnak a franciák.
Érdekes módon Amadou Tumani Tourre-nak (ATT), Mali ex elnöknek csak egy hónapja volt hátra márciusban a választásokig, nem akart székében maradni, mindenképpen leköszönt volna. Milyen logika az, ami azt diktálja, hogy ha áprilisban az elnök távozik, akkor még márciusban el kell őt távolítani? Nos, ha jöttek volna a választások, akkor azon egy újabb francia báb került volna hatalomra, egy újabb francia szoftver segítségével. Amerikának ez nem kedvezett volna. Amerika a saját bábok használatát szereti és csak a saját szoftverjeiben bízik. Ennek aktivizálásához pedig az idő még nem érett meg. Ehhez még át kell állítani Maliban az elitet és a rendszert. Erre szolgál az ún. átmeneti időszak és átmeneti kormány, az ideiglenes államfővel. Ez a megoldás egyre divatosabb Afrika szerte. Most ennek tükrében vizsgáljuk meg a történteket.
Március 22-én hirtelen Amadou Sanogo századoshoz pártolt a szerencse és a százados, aki korábban az USA-ban, Georgia államban angol nyelvi tanfolyamon vett részt, hirtelen magához ragadta a hatalmat. Az USA, ha gazdaságilag nem is, de biztonsági okok miatt jelen van Maliban. Az állandó Al-Qaida fenyegetettség miatt ugyan kire lenne nagyobb szükség, mint a terrorizmus elleni harc zászlóvivőjére, az USA-ra? Közben megfejthetetlen okokból, megállás nélkül özönlenek nagy szakállakkal és 40 szavas szókincsekkel az iszlamisták Afganisztánból, Pakisztánból, meg ki tudja honnan a térségbe. Ezek a fenevadak pedig főleg francia turistákat, szakembereket rabolnak el, rombolva azt a komfortérzést, amit Párizs eddig bennük épített.
Tehát az USA biztonságban betöltött szerepe bebetonozódott. A Mali fegyveres erőkön belül, az USA fokozatosan átvette az irányítást. Csak a magas rangú tisztekkel volt baj, akiket Párizs magának nevelt ki. Ezért kellet egy alacsonyrangú Sanogo, akinek nem voltak skrupulusai ezeket a tiszteket hatástalanítani. Én magam tavaly szintén amerikai parancsra kerültem elzárásra. A fogságom helyszíne a helyi erők katonai elhárításának parancsnoksága volt. Miután ártatlanságom tisztázódott, szintén amerikai parancsra engedtek szabadon. Tehát nem Párizs döntött ügyemben!
Nos, nézzük tovább az okokat, ami miatt következő elzárásom bekövetkezhet:
Arra lettem figyelmes, hogy Badalabougou városrészben kezdik nem érteni a francia szót és egyre többen csak angolul beszélnek. Régi francia ismerőseim javarészt elmentek az országból, hiába törekszik Franciaország az Associacione Francese-en keresztül magas fizetéssel ide francia polgárokat toborozni. Rátalálva egyikükre elmondta, hogy nem érzi magát biztonságban, ő is menni készül. Amikor a puccs történt, Franciaország saját elnökválasztásával volt elfoglalva, nem jutott figyelem a Mali események lekövetésére. Amikor Hollande elnök hatalomra lépett, addig minden lejátszódott.
Jelenleg Sanogo százados valahol további angol nyelvleckéket vesz, nem nagyon nyilatkozik. A korábbi parlamenti elnök, Djioncouda Traoré lett az ideiglenes kormány elnöke. Őt is az a vád éri, hogy az USA embere, ezért is verték meg. Az utca embere szerint Mali nem számíthat az USA segítségére, amíg Traorét a nép el nem fogadja.
Most vegyük végig az ígéreteket:
Először az hangzott el még Sanogo szájából márciusban, hogy az áprilisi választásoknak nem lesz akadálya. Majd Traoré ideiglenes államfő hatalomra kerülésével ő 40 napot kért a választások megtartásáig. Ezt követően Traoré elnök meglátogatta Alessane Ouattara elefántcsonparti elnököt, az ECOWAS jelenlegi vezetőjét és erről a tárgyalásról már úgy tért meg, hogy egy év múlva lesznek legkorábban választások. Ezt követően történt laposra veretése.
Alessane Ouattara-ról azt kell tudni, hogy másfél évvel ezelőtt Párizs korábbi bábját, Laurent Gbagbo diktátort helyezte komoly külföldi segítséggel hatalmon kívül. Azóta Gbagbo Hágában várja a Nemzetközi Bíróság Ítéletét. Amit Ouattara kért, annak komoly alapja lehet.
Szóval az idő nem Párizsnak kedvez… Ezalatt folyamatosan özönlenek északra az iszlamisták, akik egymás között sem tudnak egyezségre jutni, de arra jók, hogy a térségben nyugtalanságot idézzenek elő és a régió biztonságában betöltött amerikai szerepvállalást legitimizálják.
Timbuktu felé vezető úton gyakran csak ennyi a forgalom:
Egyelőre Párizs szavatolja a nyugat Afrika országaiban egységesen rendszeresített fizetőeszköz, a CFA értékét. Ma már a CFA sem a régi, erősen inflálódik.
Az emberek Maliban egyre nehezebben élik meg a helyzetet. Nincs Mali nemzeti érzés, ami helyi összefogást eredményezne. Valaha őseik szabadon kószáltak a szavannán, amikor a franciák gyarmatosították őket és lettek Francia Szudán. 1960 szeptembere óta ún. függetlenek, de ez az ötven év nem eredményezhet olyan erős nemzeti köteléket, mint törzsi hovatartozásuk az országon belül. Ezen az alapon pedig ők Fulák, Bambarák, Madikák, Korokorók, Soningék és ki tudja mik. Ezeknek a törzseknek pedig nem a politikai határok a saját határai. Ha nehézség támad, akkor ez a vonulat amőbaszerűen aktivizálódhat. Hogy erre van-e forgatókönyv, azt nem tudni.
A másik tény, hogy Afrikában nem divat az, hogy egyik ember segít a másiknak. Ilyen ösztön nem is alakulhatott ki, hiszen ha az oroszlán egyet elkapott közülük, akkor futni kellett, nem pedig odamenni, segíteni. A mostani oroszlán pedig százezreket fog éhínséggel, halállal sújtani. A lakósság pedig fordítva reagál. Az ínségben az árak magasba szökellettek, az egymás elviselése irányában mutatott tolerancia csökkent, az embereket kiteszik lakásaikból, földönfutóvá teszik és nincs segítség. Az alkalmazottak már három hónapja nem kaptak fizetést. Ezt Darwin szelekciónak mondaná. Csak a legerősebb, legleleményesebb és a legjobb barátja Amerikának, maradhat életben. És mindezzel nincs semmi baj. Ez a dolgok rendje.
Ilyen viszonyok között Iyad Ag Ghali tovább fényesíti szakállát, Sanogo százados köszöni, jól megvan a Kati katonai bázisán, Djioncouda Traoré pedig nyalogatja sebeit. Nekik valahonnan biztos havi fixük van. Nem ők a helyi evolúciót meghatározó szelekciós koefficiensek. Az események elsöpörnek a fejük felett és tán ők maguk sem értik…
Az ECOWAS országai kapkodnak, látják talán, hogy Mali több egy önálló jelenségnél. Félnek az iszlámisták továbbterjedésétől, és ami ezzel jár. Megtehetnék, hogy közösen, katonailag rendezzék Mali ügyeit, mégsem teszik. A kérdés, hogy tényleg ők félnek-e, vagy a franciák?
Kína nem olvas újságot, nem hallgatja a híreket, csak megy tovább.