1960 – Kongói krízis: Katanga állam kiválik a Kongói Demokratikus Köztársaságból.
Amikor Afrikát felosztották maguk között a nagyhatalmak, Kongó, a kontinens harmadik legnagyobb, természeti kincsekben gazdag országa egyetlen ember, II. Lipót belga király személyes domíniuma lett 1885-től. Az uralkodó végtelen embertelenséggel milliókat dolgoztatott gumiültetvényein, a hatalom gyakorlói a helyi férfiakat rabszolgamunkára kényszerítették, a nőket és gyermekeket sokszor megkínozták, túszként használták. A népirtást, melynek 15 millió halálos áldozata volt, 15 évig a külvilág tudomása nélkül követték el. Amikor a nemzetközi sajtóértesült a népirtásról, a közvélemény nyomásának hatására 1908-ban Belgium átvette a királytól a terület feletti ellenőrzést, és Belga-Kongó néven gyarmatként kezelte. 1960-ig infrastrukturális reformokat hajtottak végre, megkezdték a bantu-nyelv oktatását az iskolákban, orvosokat küldtek a járványok megállítására és elkezdődött az ásványkincsek kibányászása. A politikai döntések, a gyarmati vezetők megválasztása Belgium hatáskörébe tartoztak, a helyiek nem szólhattak bele. A gyarmati rendszer összeomlásával Kongó is elnyerte függetlenségét: 1960. június 30-án hirdették ki az ország elszakadását Belgiumtól.
Ugyanebben az évben megtartották az első választásokat, ahol a Kongói Nemzeti Mozgalom (MNC) jelöltje, Patrice Lumumba győzött, aki megosztotta hatalmát egyik rivális kis párt jelöltjével, Joseph Kasa-Vubuval, akit elnökké nevezett ki. A választásokon csak két párt tudott egynél több tartományban jelöltet állítani. Néhány hónapon belül Katanga és Dél-Kasai tartomány szembeszállt a központi vezetéssel és deklarálta autonómiáját. A gazdag Katanga tartomány vezetője Moise Csombe lett. Ez pánikot okozott a központi kormányzatnál, Lumumba leváltotta Kasa-Vubut, aki ezt nem fogadta el, és megpróbálta Lumumbát eltávolítani. A hadsereg vezetője, Joseph Mobutu katonai puccsot hajtott végre egy katonai csoporttal, Lumumbát házi őrizetbe helyezte, felfüggesztette a parlament működését és az alkotmányt, Kasa-Vubu bizonyos engedmények fejében megőrizhette elnöki posztját. Lumumba korábbi helyettese létrehozott egy rivális kormányt az ország keleti felén.
A nemzetközi politika sem maradt ki a kongói krízisből: a nyugati hatalmak Csombét, míg a szocialista blokk Lumumbát támogatta. (Hruscsov az ENSZ-közgyűlésen éppen a kongói krízis kapcsán verte cipőjével az asztalt.) Az Egyesült Államok és Belgium Mobutut támogatták a szocialistáktól támogatást remélő Lumumbával szemben azt remélve, hogy Mobutu békét teremt az országban. Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár Kongóba repült, hogy a szemben álló felek tárgyalását előmozdítsa, amikor Zambiában lezuhant a gépe és meghalt.
Lumumbát 1961-ben Katangába küldte Mobutu, ahol megkínozták majd kivégezték. Halála kapcsán Ludo de Wiite író 1999-ben megjelent könyvében azzal vádolta a belga kormányt, hogy értelmi szerzője és közvetlen résztvevője volt a kivégzésének. Három év múlva, egy vizsgálóbizottság kutakodását követően a külügyminiszter beismerte Belgium részvételét a gyilkosságban és bocsánatot kért. Miután Lumumba beszédében sértegette Belgiumot és a belga királyt, a belga vezetés a kidolgozta a Barracuda-tervet Lumumba meggyilkolására. A gyilkosságot a baluba törzs tagjai követték el, de belga tisztek az elhurcolást és a kivégzést is felügyelték, ők darabolták fel a holttestet, kénsavval szétmarták, majd elégették, nehogy sírhelye zarándokhellyé váljon.
A következő hónapokban az ENSZ is beavatkozott a krízisbe, de nem sok sikert ért el. A tartományok és országrészek vezetői kerekasztal-tárgyalások során tudtak megállapodni az egységes ország létrehozásáról. 1961-ben Cyrille Adoulát választották meg miniszterelnökké, de a tartományok mégsem adták fel önállóságukat és folytatták a harcokat. Több hónapos háború során sikerült a kongói hadseregnek visszacsatolnia az országhoz a Dél-Kasai-t és Katangát, majd a keleti országrész sokak által támogatott vezetőit is elfogta a hadsereg. A keleti tartományokban egy lázadó csoport egy évig gerillaharcot vívott, mely során felszabadította az országrészt. 1965 végén Mobutu elragadta az elnöki széket Kasa-vubutól és lezárta a krízist. Ezt követően emberi jogokat tipró diktatúrát és irritáló személyes kultuszt épített fel, teleaggatva képeivel az középületeket, üzlethelyiségeket, hirdetőtáblákat. Személyes vagyonának felépítésével párhuzamosan az ország nem fejlődött, az adományok sokszor Mobutunál elakadtak, a korrupció virágzott uralma alatt.
Forrás:
http://www.afrikatanulmanyok.hu