Harcok robbantak ki a lázadók és a szudáni hadsereg között Darfurban

Szudán, Kartúm – Ismét összecsapok voltak Észak-Darfurban, a szudáni hadsereg és a térség legerősebb lázadó szervezete között.

 

Sawarmi Khaled Saad a szudáni hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a darfuri „Igazság és Egyenlőség Mozgalom” (JEM) lázadó szervezet harcosai megtámadták Fataha települést, ahol fosztogatásba kezdtek. A szóvivő elmondta, hogy a lázadók lerohanták a helyi piacot, de a szudáni hadsereg egységei közbeléptek és megfutamították a lázadókat, akiket jelenleg is üldöznek. A szudáni hadsereg állítása szerint a harcokban 45 lázadóval végeztek és 16 járművet megsemmisítettek. Darfur kormányzója Osman Kibir a szudáni állami tv-nek azt mondta, hogy a JEM lázadók Fatahaban több tucat boltot és üzletet kiürítettek és az akciójuk során civilekre is rátámadtak. Sok üzemanyagot és élelmiszert is elvittek a településről. A kormányzó megerősítette, hogy a lázadók az akció közben a kormányerők egy kisebb egységével is tűzpárbajba keveredtek, de a halálos áldozatokról nem adott tájékoztatást.

A JEM lázadó szervezet szóvivője Gibril Adam Bilal az AFP hírügynökségnek viszont azt nyilatkozta, hogy fegyvereseiknek sikerült elfoglalniuk egy katonai támaszpontot El Fasherben. A JEM szóvivője megjegyezte, hogy egy tucat katonával végeztek, 16 katonai járművet sikerült zsákmányolniuk és jelenleg is ellenőrzésük alatt tartják a katonai támaszpontot.

Az UNAMID békefenntartó misszió még áprilisban jelezte, hogy egyre aggasztóbb a helyzet a régióban. A JEM és más darfuri lázadók nemrég létrehozták a Forradalmi Frontot, amelynek az a célja, hogy megdöntsék Omar Hassan al Bashir elnök rezsimjét. A helyi lázadók korábban többször is arra panaszkodtak, hogy a kartúmi vezetés diszkriminálja törzseiket és el akarja nyomni őket, mert nem arabok.

Darfurban 2003-ban kegyetlen népirtást hajtott végre a szudáni hadsereg, miután a JEM és más darfuri lázadó szervezetek fegyveres felkelést indítottak. Az ENSZ adatai szerint legalább 300 ezer civil halt meg és több mint kétmillióan elmenekültek. A kartúmi vezetés mind a mai napig cáfolja a népirtást és azzal vádolja Dél-Szudánt, hogy titokban támogatja a darfuri lázadókat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez