Épségben találták meg a RAF 1942-ben eltűnt gépét Egyiptomban

Egyiptom, Kairó – Szinte teljes épségben találtak rá egy a második világháborúban eltűnt brit repülőgépre a sivatagban. A vadászgép 1942-ben tűnt el az afrikai hadszíntéren.

 

Az amerikai gyártású P-40 Kittyhawk elnevezésű gépet egy bányaexpedíció találta meg a líbiai és a szudáni határövezetben. A repülő szinte teljesen ép, és egy rozsdafolt sincs rajta. A gép a brit királyi légierő, a RAF kötelékébe tartozott és egy meghibásodás miatt kellett a sivatag közepén kényszerleszállást végrehajtania. A RAF angliai múzeumának munkatársa rendkívülinek nevezi a leletet, mert a háborúban több mint 12 ezer gép veszett oda, és pár kivételtől eltekintve az összes apró darabokra hullva ért földet, vagy a földön robbant fel.

Sikerült azonosítani a gép pilótáját, Dennis Copping a landolás után magához vette a rádiót és nekivágott a sivatagnak, hogy segítséget találjon. Erre kevés esélye volt, mert a legközelebbi ember lakta település is több száz kilométerre van a roncstól. A brit katonai attasé arra kérte az egyiptomi hadsereget, hogy indítsanak missziókat a pilóta holttestének felkutatására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez