Nem azt írták, ami a rendőrök mondtak- lefoglalták a szudáni lapot

Szudán, Kartúm – A szudáni biztonsági erők megszállták az al-Midan hírlap nyomdáját és lefoglaltak egy már kinyomtatott lapszámot. A hírlap a szudáni kommunista párthoz tartozik.

 

 Az al-Midan az egyik legelszántabb kritikusa a szudáni vezetésnek. A rendőrség akciója előtt a hatóságok felszólították a lapot kiadó pártot, ne adják le azt a cikket, amely egy lányról szól, akit a rendőrök öltek meg egy tüntetésen. A lány halála óriási felháborodást váltott ki Szudánban, ahol többször is utcára vonultak az emberek, hogy tiltakozzanak a jelenlegi rezsim politikája ellen. A kommunista párt egyik tisztviselője elmondta, hogy nem engedelmeskedtek a hatóságoknak, berakták a cikket az aznapi számba, ezért foglalták le a kinyomtatott újságot. A szudáni kormány is megerősítette a hírt. A lány halálával kapcsolatban a szudáni rendőrség korábban azt közölte, hogy szerencsétlen balesetben vesztette életét, amikor egy csoport megtámadott egy járőröző rendőr egységet. A rendőrök állítólag figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe, hogy megfékezzék a támadóikat. Ekkor következettbe a baleset. Elterjedt azonban egy másik, nem hivatalos verzió is, amely szerint a rendőrök szándékosan lőtték le a lányt. Dél-Szudán kiválása óta Kartúm hat ellenzéki napilapot tiltott be. Idén hármat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez