Aranyat csempészett az aranykezű kongói kosaras Amerikába?

Kongó, Amerikai Egyesült Államok – Dikembe Mutombo valóságos félisten hazájában, Kongóban, hiszen mindenki láthatta öt a televízióban, amikor Amerikában az NBA- ben kosarazott. A legendás center tisztes másodvonalbeli sztár volt az NBA- ben, de az első kongói, aki sokra vitte a világ első számú kosárlabda bajnokságában.

1990 és 2000 között játszott a Houston Rocketsben, a Denver Nuggetsben és az Atlanta Hawksban. A nagyszerű középjátékosnak hamarosan újra módja lesz bizonyítania védőmunkájának hatékonyságát, de már nem a pályán – írja régi sikerei színhelyén a Houston Chronicle. Az amerikai lap ismertet egy ENSZ jelentést, amelyből kiderül, hogy a bajnok nagyszabású aranycsempészetben vett részt. A jelentés szerint két amerikai milliárdos 500 kg aranyat kívánt kicsempészni Kongóból. Ekkora mennyiség még az ottani, közismerten lefizethető vámosoknak is feltűnt volna, ezért a vállalkozó szellemű amerikaiaknak eszébe jutott a kongói bajnok. A 10 millió dolláros zsákmány 30%- át ígérték az ex NBA sztárnak. Mindössze annyit kellett tennie, hogy deklarálja: ez az arany az ő magántulajdona. Ha ugyanis ezt megteszi, akkor szabad az út, hiszen a kongói törvények szerint az arany magánvagyonként kivihető az országból.

Az egyik amerikai milliárdos magánrepülőgépen meg is érkezett Goma városába, Kelet Kongóba. Ám a repülőtéren letartóztatták! Még a sokat látott vámtiszteknek is leesett az álluk, hiszen 400 kg arany és 4 millió dollár került elő készpénzben! Ez még a kongói csempészparadicsomban is komoly tétel. A botrány kitört, ám akkor még senki sem említette a kongói bajnok nevét.

A sztár ugyanis közszeretetnek örvend hazájában, különösen azóta, hogy a fővárosban, Kinshasában kórházat alapított. De egész Afrika területén aktív a humanitárius munkában: legutóbb az UNICEF segélyprogramjában vett részt, melynek az volt a célja, hogy javítson az éhező gyerekek sorsán Afrika szarván, különösen Szomáliában.
Az amerikai lap most megkérdezte a kongói bajnokot, hogy mi a véleménye az 500 kg aranyról és az egész ügyről, de ő nem volt hajlandó nyilatkozni. A még el nem fogott amerikai milliárdos is mélyen hallgat, de a Houston Chronicle ironikusan utal rá, hogy ez a hallgatás olykor rosszabb a beismerésnél…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez