A legfrissebb részeredmények szerint Joseph Kabila elnök vezet, aki a szavazatok 49%-át gyűjtötte be. Legfőbb riválisa Etienne Tshisekedi 34%-on áll. A Választási Bizottság azt ígérte, hogy december 6-án lesz végleges eredmény. A Legfelsőbb Bíróságnak december 17-ig kell hitelesítenie az adatokat.
A Human Rights Watch információi szerint a szavazáshoz köthető zavargásokban legalább 18 ember vesztette életét. A jogvédő szervezet azzal vádolja az elnöki gárda katonáit, hogy éles lőszerrel vetettek véget egy megmozdulásnak a fővárosban. A HRW adatai szerint a katonák 14 embert öltek meg. A kongói vezetés azt ígérte, kivizsgálja az esetet, de azóta nagy a hallgatás az ügyben. A HRW arról is beszámolt, hogy az Úr Ellenállási Hadseregének fegyveresei Észak-Kivuban 10 embert raboltak el és három férfit lelőttek, amikor éppen szavazni akartak. Isa Sawyer, a HRW kutatója elmondta, hogy Észak-Kivuban sokáig hátráltatták a szavazást és a helyi hatóságok kikötötték, hogy csakis Kabilára lehet voksolni.
Egyre nagyobb a feszültség és a félelem a nagyvárosokban. A fővárosból körülbelül háromezer ember menekült el a szomszédos Kongói Köztársaság székhelyére, Brazzaville-be. Egy neve elhallgatását kérő kikötői biztonsági őr azt mondta, hogy főleg a kongói politikai elit családtagjai hagyták el a fővárost. A biztonsági őr azt mondta, saját szemével látta, hogy ismert közéleti személyiségek is hajóra szálltak. A kormány ezzel időközben arra utasította a távközlési cégeket, hogy blokkolják a SMS szolgáltatásokat a fővárosban és környékén.
Az ellenzéki pártok szokás szerint háborognak és a hétvégén kijelentették, hogy elutasítják a választási eredményeket, mert szerintük rengeteg visszaélés volt a voksolás idején. A nemzetközi szervezetek felszólították a kongói polgárokat, hogy várják ki türelemmel az eredményhirdetést.