A Muzulmán Testvériség kb. 40 százalékot szerzett és ezzel vitathatatlanul kulcspozícióba került. A liberálisok és a nyugati hatalmak attól félnek ,hogy iszlamista kormány alakulhat Egyiptomban, amely felboríthatja az egyensúlyt mind az országon belül, mind pedig a egész közel keleti térségben. Az Al Nur párt ugyanis be akarja vezetni a sariat és ezzel megakadályozná például azt, hogy a bankok kamatot szedjenek. A nőket fátyol alá kényszerítené és szerepüket korlátozná a társadalomban. Külpolitika terén tagadja Izrael létét és nem siet elhatárolni magát a terrorista mozgalmaktól. Vezetői már ma sem fognak kezet nőkkel és újságírónőknek csakis akkor nyilatkoznak, ha az illető fátyol alól teszi fel “vallási szempontból teljesen elfogadható kérdéseit”. Izraelről nem hajlandók nyíltan beszélni, de belső összejöveteleken kétségbe vonják az ország létének jogosságát és fel akarják mondani az egyiptomi-izraeli szerződést. Számukra az arab nemzet egységes és ennek az egységes nemzetnek a központja a legnépesebb arab államban, Egyiptomban van.
De miért lepett meg mindenkit a szélsőséges párt jó szereplése? Azért, mert a Mubarak korszakban csak vallási kérdésekkel foglalkoztak. Szervezetük 2-4 milliós aktivista táborra számíthat a mecsetek körül! Ez több mint a Muzulmán Testvériségé, amely kb. 1 millió lehet. A szalafisták vallásosan elkötelezett aktivistáikat könnyen mozgósíthatták a választási harcban. A komor szakállas szónokok félelmet váltottak ki a nagyvárosokban és sokan csak mulattak rajtuk, ám vidéken igen népszerűek.