Szökevények vagy üldözők?- Kongói talány Tanzániában

Tanzánia, Dar Es Salaam – A kongói hadseregből megszökött katonákat fogtak el Tanzániában. A dezertőröket egy nyugat-tanzániai kikötőváros közelében tartóztatták le. A tanzániai hadsereg azt jelentette, hogy a kongói dezertőrök komoly fegyverarzenált hurcoltak magukkal.

 

A kongói dezertőrök november 5-én, hajóval keltek át a Tanganyika tavon, így jutottak Tanzánia területére. Ezt követően Kigoma kikötővárosba vonultak, amely Tanzánia nyugati régiójában található. A dezertőrök a kongói hadsereg egyenruhájában voltak, amikor elfogták őket. A tanzániai hadsereg szóvivője elmondta, hogy összesen 20 dezertőrt tartóztattak le. Azt viszont nem tudni, hogy a kongóiak pontosan hányan voltak és milyen körülmények között sikerült elfogni őket. Áldozatokról és sérültekről nem érkeztek hírek. Csupán annyit tudni, hogy a dezertőröket egy főtiszt vezette. A tanzániai hadsereg szóvivője elmondta, hogy a kongói szökevényeknél gépfegyverek, kézifegyverek, vállról indítható rakéták, gránátok és légvédelmi, illetve tankelhárító fegyverek voltak. A kongói dezertőrök a kihallgatáskor azt mondták, hogy lázadókat üldöztek, akik november 3-án léptek át a tanzániai határt. Tanzánia a kongói hadsereggel tárgyal a katonák sorsáról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez