Ilyen még nem volt. A hétmillió tunéziai választópolgár először döntheti el szabadon, hogy melyik pártok képviselőit küldi a 217-tagú alkotmányozó nemzetgyűlésbe. A szavazatokért a most érvényes rendszerben pártok versengenek, és az átlagos tunéziai polgár bizony kapkodhatja a fejét. Az elűzött Ben Ali és pártja több évtizedes egyeduralmát követően nyolcvannál is több szervezetre lehet voksolni. Így a szavazócédulát ebben az esetben nyugodtan lehet szavazólepedőnek nevezni. Azt nem lehet mondani, hogy a tunéziaiak a választás lázában égnének. A korábbi elképzelések szerint valamennyi polgárnak regisztrálnia kellett volna előzetesen, hogy szavazhasson, de a megadott határidőig ennek a kötelezettségnek csak kevesen tettek eleget, így a szabályt eltörölték. Vagyis a tunéziaiak a személyi azonosító okmányuk felmutatása után adhatják le voksukat. A lanyha regisztrációs hajlandóságból az elemzők többsége azt a következtetést vonta le, hogy a tunéziaiak egyelőre nem tudnak mit kezdeni a forradalom után rájuk szakadt szabadsággal, nemigen bíznak a politikusokban. Ráadásul esélyük sem volt arra, hogy megismerjék a rengeteg frissen alakult párt, szervezet programját, elképzeléseit. Már ha a pártoknak volt, vagy van kidolgozott programjuk az ország demokratizálására, a gazdaság rendbetételére.
A nagy esélyes az iszlamista Ennahda (Újjászületés) párt, amelynek vezetője, Rasid Ganussi száműzetésből tért vissza hazájába. A becslések szerint a szavazatok egyharmadát is megszerezheti, ami viszont nem elegendő a győzelemhez. A párt vezetői azt ígérik, nem akarják rákényszeríteni az iszlám szigorú értékrendjét az arab világ egyik legliberálisabb országának lakóira. A párt ellenfelei viszont mégis ettől tartanak az Ennahda sikere esetén.
Az ország mindenesetre felkészült a választások megrendezésére, az Európai Unió 150 megfigyelőt küldött, hogy segítse és ellenőrizze a voksolás lebonyolítását. Technikai értelemben nincs ok az aggodalomra. A többi aggodalomra pedig a választások eredménye adhatja meg a választ.