A kenyai csapatok az Afmadow régióban található al Shabab bázis felé tartanak – mondta a hadsereg szóvivője. A kenyai vezetés hétfőn rendelte el, hogy katonái nyomuljanak be Szomália területére. A kenyai hadsereg csapatai 120 kilométert tettek meg a szomszédos országban, az egységeket a szomáliai átmeneti kormány katonái kísérik. Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy mi a kenyai hadsereg végső célja Szomáliában, és azt sem világos, hogy meddig akarnak az ország területén maradni. A kenyai rendőrség közben megerősítette a szomáliai-kenyai határ védelmét, a határőrizeti szervek fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be.
A kenyai fővárosban is nagy a szigor, a hatóságok arra kérték a lakosokat, ha bármilyen terroristagyanús cselekedettet észlelnek, akkor azt azonnal jelentsék. Az al Shabab lázadók ugyanis kijelentették, hogy nem ijednek meg a kenyai hadseregtől és megtorló akciókat fognak végrehajtani válaszlépésként. Az AFP kenyai tudósítója azt jelentette, hogy a fővárosban a megszokottnál is több rendőr járőrözik. A fővárost és a Dadaab menekülttábort összekötő főúton pedig ellenőrzőpontokat állítottak fel.