Bret Koenderstip vérbeli holland politikus: pragmatikus, igazságos és őszinte beszédű. Mostani posztját megelőzően három évig volt miniszter, a fejlesztésekért felelt. Tárcavezetőként, mert az ő felelősségi körébe tartozott, alaposan átalakította a holland kormány segélyezési politikáját. A korábbi 73 helyett minisztersége idején kevesebb, mint 30 civil szervezetnek juttatott pénzt. És több ország esetében elzárta a segélycsapot. Azok az országok nem kaphattak a támogatásokból, ahol magas volt a korrupció, vagy éppen csaltak a választásokon.
Elefántcsontparti posztján nehéz dolga lesz a holland politikusnak. ENSZ misszió vezetőként kell majd igazolnia a decemberi törvényhozási választásokat, és folytatni az ország belső biztonságának megteremtését. Mindehhez van több mint 10 ezer kéksisakos katonája, de elenyésző gyakorlata.