Szerencsés kimenetelű légi szerencsétlenség Szudánban

Szudán, Kartúm – Kényszerleszállását kellett végrehajtania a Szudáni Légitársaság egyik gépének, műszaki hiba miatt. A repülőgép a leszállást követően súlyosan megrongálódott.

 

 A szudáni légitársaság Fokker 50-es típusú gépe Kartúmból szállt fel és az ország déli részében található Malakalába tartott. A repülőgép futóműve meghibásodott, ezért a pilóta nem tudta kiengedni a kerekeket, amikor leszálláshoz készülődött. Rádión azt az utasítást kapta, hogy repüljön vissza Kartúmba. Az repülőgép órákig körözött a szudáni főváros felett, hogy minél több üzemanyagot égessen el a kényszerleszállás előtt. A tűzoltók közben előkészítették a terepet a kartúmi repülőtéren a leszállásra. A szerencsének is köszönhetően a repülőgépet sikerült „épségben” letenni a földre. A 45 utas közül senki sem sérült meg.

 A Szudáni Légitársaság vezetője azonnal az Amerikai Egyesült Államokat tette felelőssé a gép meghibásodása miatt. Al Obeid Mohammed azt mondta, hogy a Szudánt sújtó amerikai szankciók miatt egyszerűen képtelenek alkatrészeket vásárolni és megfelelően karbantartani a repülőgépeket. A Szudáni Légitársaság repülőgépei egyébként nemzetközi tiltó listán vannak, mert nem feleltek meg a biztonsági normáknak. Az szudáni gépek nem repülhetnek be az Európai Unióba és az Egyesült Államokba.

 Szudánban gyakoriak a repülőgép szerencsétlenségek. Legutóbb 2008-ban a Szudáni Légitársaság egyik Airbus A310-es repülője gyulladt ki, amikor leszálláshoz készülődött a kartúmi nemzetközi repülőtéren. A balesetben 30 ember halt meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez