Afrikára jellemzően nehéz kiragadni a legfőbb mozgatórugókat. Éppen ezért nem lehet egyértelműen megnevezni, hogy mely államok felelősek a terrorizmus afrikai terjedéséért. Egyes államok valóban hajlanak a terroristatámadások támogatására, de ez aligha mondható el egyöntetűen az egész földrészről. Az erőszakos események főként olyan tevékenységhez kapcsolódnak, mint a pénzmosás és a csempészet, vagy éppen az iszlamisták és a helyiek közötti kereskedelem, esetleg menedéknyújtás vagy a személyes iratokkal (pl. útlevél) történő visszaélés.
Az azonban minden esetben kijelenthető, hogy az állam gyengesége a legfőbb tényező. Így van ez Észak-Afrikában is, ahol jelentősen előretört az egyre komolyabb támadásokat végrehajtó algériai terrorista szervezet, az Ima és Harc Szalafista Csoport, amely számos szélsőséges muzulmán társaság regionális központi egységévé vált.
A szervezet először 1992-ben bukkant fel. Az algériai katonai kormányzat ekkor semmisítette meg a választások eredményét, attól való félelmében, hogy a mérsékelt és szélsőséges muzulmán szervezetekből létrejött Iszlám Felszabadítási Front kerül hatalomra. Ekkor a muzulmán szervezetek közös összefogással indítottak harcot a kormányzat ellen. Válaszul az algériai kormányzat harcot hirdetett a terrorista szervezetek ellen, amelyben anyagi, kiképzési, hírszerzési és diplomáciai területen is nagy segítséget kapott az Amerikai Egyesült Államoktól és Franciaországtól. A folyamat igazán akkor hozta meg gyümölcsét, mikor széleskörű amnesztiát hirdettek a kormány ellen harcolók számára, így a lázadók 28 000 fős létszáma rövidesen néhány száz főre csökkent. Ez a látszólagos nyugalom csak az iraki és afganisztáni események kiteljesedéséig tartott. Az ottani eseményeket a muzulmánok az egész iszlám világ elleni nyugati támadásnak tekintették. Emiatt ismét egyre többen csatlakoztak az Ima és Harc Szalafista Csoport önkénteseihez, illetve az Iszlám Felszabadítási Front is újra megerősödött.
Ennek ellenére az algériai kormány továbbra is optimista hangvételű jelentéseiben folyamatosan igyekezett az országot a „béke és stabilitás szigeteként” bemutatni, miközben ellenére nem telhetett el úgy nap, hogy a kormányzati tisztviselők és katonák ellen ne hajtottak végre merényleteket. A terrorszervezet működésének anyagi fedezetét főkent emberrablásokból szerzett váltságdíjakkal illetve különböző törvénytelen tevékenységekből finanszírozták.
Az Ima és Harc Szalafista Csoport harcosai 2003 februárjában például harminckét európai turistát ejtettek foglyul az algériai Szaharában. A váltságdíj, amit a turistákért fizettek megközelítette a 10 millió dollárt, amelyből a terroristák föld-levegő rakétákat, gépfegyvereket, aknavetőket, és egyéb modern felszerelést (GPS, stb.) szereztek be a további akcióikhoz.
Az Al-Kaida térnyerése a Maghreb-régióban
Az észak-afrikai muzulmán szélsőséges csoportok és az Al-Kaida közötti együttműködés nem új keletű jelenség. A Washington Institute Near East Policy által 2007-ben készült tanulmány szerint Oszama Bin Laden már az 1990-es évek elején is komoly anyagi támogatást nyújtott az algériai iszlamista csoportoknak. Az afganisztáni tálibok gyakran biztosították a felkelő algériaiak kiképzését, akik gyakran az amerikai és NATO csapatok ellen is harcoltak.
A két szervezet már 2003-ban hivatalossá tette az együttműködést, majd 2006-ban az akkor még al-Kaida parancsnokhelyettese – Bin Laden halála után Al-Kadia elnöke lett – Ayman al-Zawahiri az Ima és Harc Szalafista Csoport beolvadt a híradások állandó fekete bárányának számító nemzetközi terrorszervezetbe. Ekkor kapta a szervezetet a sokatmondó Al-Kaida az Iszlám Maghrebben új elnevezést is. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy tevékenységük nem szorítkozik Algéria területére. Észak-Afrika valamennyi országában rendszeresen hajtanak végre terrorakciókat „nyugati” célpontok és az „áruló” muzulmánok ellen, sőt a koalíciós erők elleni harcra Irakba és Afganisztánba is küldtek önkénteseket. Ezek a fegyveresek a leggyakrabban öngyilkos merénylőként, egyszerű „katonaként”, esetleg középszintű vezetőkent vesznek részt különböző terrorcselekményekben.
A szervezet 2009 folyamán jelentősen megerősödött az Irakból és Afganisztánból hazatért önkénteseivel, amit az egyre hatékonyabb támadásaival is bizonyít. Bár eredetileg a világi berendezkedésű algériai kormányt akarta megdönteni, majd az iszlám törvények alapján működő kalifátust létrehozni, mostanra globalizálódott és már Észak-Afrikában, Nyugat-Európában illetve Irakban végrehajtott terrorcselekményekben is részt vesz, valamint támogatja a palesztin, szomáliai es a csecsen muzulmán terrorista csoportokat is.
Biztonságpolitikai szakértők szerint ezek az akciók is bizonyítják, hogy a korábban csak algériai területen működő csoport, az Al-Kaida közeli szövetségesévé, egyfajta kinyújtott karjává vált a Maghreb régióban, amely nem csak az algériai kormányzat ellen, hanem a szomszédos kormányok ellen is képes hatékonyan fellépni.
Az Al-Kaida az Iszlám Maghrebben a hagyományos taktikákat alkalmazza. Az Afganisztánban harcoló tálib és Al-Kaida fegyveresekhez hasonlóan a terroristamódszerek széles tárházából válogatnak, beleértve a gerillatámadásokat, a teherautókba rejtetett pokolgépeket, illetve az egyre szélesebb körben elterjedt házilagos, improvizált robbantó eszközöket, és az öngyilkos merényleteket. Emellett folytatják a – főként európaiakat célzó –emberrablásokat is, mivel értük jelentős összegű váltságdíjat kaphatnak vagy éppen ezzel bebörtönzött iszlám fegyveresek szabadon engedését kényszeríthetik ki.
A szervezetet jelenleg Abdelmalek Droukdal vezeti, aki maga is Afganisztánban kapott kiképzést a táliboktól. Korábban egyetemi végzettséget szerzett, de nem erről híres, hanem a bombakészítéssel kapcsolatos speciális ismeretei miatt. Az AQIM vezetését 2004-ben vette át, amikor a csoport előző vezetőjét, Nabil Sahraouit, egy tűzharc során az algériai katonák megölték. A csoport vezetői közé tartozik még Amari Saifi, aki korábban az algériai hadseregben kapott ejtőernyős kiképzést. Saifi legismertebb tevékenysége a szervezet számára nagy jövedelmet hozó 2003-as túszejtő akció volt, amelynek során harminckét európai turisták raboltak el a Szaharában. Sokan csak a sivatag Bin Ladenjeként nevezték, mivel a nomádok között nagy népszerűségnek örvendett, az Egyesült Államok által keresett terroristák listáján pedig igen előkelő helyet foglalt el. Azonban nem sokáig élvezhette a sikereit, ugyanis 2004-ben Csádban egy titkos akció keretén belül elfogták, majd átadták az algériai hatóságoknak. 2008 februárjában az AQIM fegyveresei elraboltak két osztrák turistát, akikért cserébe nem csak borsos váltságdíjat de Saifi szabadon bocsátását is követelték. Azonban az algériai hatóságok nem engedték szabadon, hanem halálra ítélték annak ellenére, hogy 1993 óta nem hajtottak végre halálos ítéletet az országban.
Jól látható, hogy a mára már regionális szervezetté nőtt mozgalom Észak-Afrika szinte minden országában rendelkezik támogatókkal, és nem csak Mauritániában vagy Maliban ahol mar évtizedek óta harcolnak a tuareg felkelők a kormánycsapatok ellen, hanem akár a turistaparadicsomnak tekintett Tunéziában is, sőt nemrégiben Marokkóban is követtek el robbantásos merényletet, amely során több európai turista is az életét veszítette.
Ennek ellenére az algériai kormány egyre kíméletlenebb fellepése eredményeként az Al -Kaida az Iszlám Maghrebben kénytelen volt a tevékenységét részben Mauritániába és Maliba áthelyezni. A Szahara ezen elhagyott területén a kormányzatnak nincs elegendő hatalma a helyi törzsek felett, akik így könnyebben tudják támogatni a terrorista szervezet fegyvereseit. Idővel azonban már ott sem érezhették magukat teljes biztonságban, mivel az ország biztonsági erői – amerikai speciális egységekkel megerősítve – több esetben is komoly veszteségeket okoztak. Az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország a térség veszélyeztetett államai számára (Mali, Niger, Mauritánia) a terrorista szervezetek elleni küzdelemben kiképzési és katonai segítséget nyújt. Ezt kiegészítve komoly összeget fordítanak olyan katonai segítségnyújtási programokra is, mint a Transz-Szaharai Terrorizmusellenes Partnerség, amelynek keretén belül az észak-afrikai államoknak a szélsőséges csoportok felszámolására pénzügyi és logisztikai támogatást biztosítanak. Ez év júniusában a mauritániai hadsereg egységei indítottak támadást az AQIM Wagadou erdőségben található bázisa ellen, ahol több szélsőséges fegyveres az életét veszítette a harcok során, sokakat, pedig élve fogtak el a támadó katonák. Habár az összecsapás Mali területén történt, abban csak a mauritániai katonák vettek részt a Száhel-övezet országainak vezérkari főnökeinek döntése alapján. A mauritániai katonai vezetés további akciókat helyezett kilátásba a muzulmán szélsőséges csoport fegyveresei ellen.
Tekintettel a csoport erősödő önbizalmára, a jövőben növekedhet annak a lehetősége, hogy egyre több támadást hajtsanak végre nyugati – európai – országokban lévő célpontok ellen, ahol a radikalizálódó muzulmán kisebbségek egyébként is mind nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek. Ráadásul a szervezetnek egyre több támogatója van Európában, akik adományokat gyűjtenek, illetve önkénteseket toboroznak a további harcokhoz. Természetesen az Európában működő Al-Kaida az Iszlám Magrebben csoportok is jelentős jövedelemre tesznek szert a kábítószer terjesztésből és pénzmosásból, de a különböző muzulmán jótékonysági és vallási alapokból befolyó pénzekből is részesülnek. A Szaharában pedig szinte lehetetlen a határok biztonságos felügyelete, ezért az ott folytatott csempésztevékenység (ember, fegyver, kábítószer) folyamatos anyagi utánpótlást biztosít.
Az európai tevékenységet bizonyítja, hogy 2008 júniusában a spanyol hatóságok lelepleztek egy Spanyolországban működő terrorista sejtet, amely az AQIM számára nyújtott logisztikai és pénzügyi támogatást. Valamivel korábban a francia rendőrség is leleplezett egy hasonló csoportot, amely Párizs főként muzulmánok által lakott külső kerületeiben tevékenykedett. Ugyanekkor Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Portugáliában és Hollandiában több a szervezethez köthető terrorista gyanús személyt tartóztattak le vagy utasítottak ki. Néhány elemző szerint ezek az események bizonyítják, hogy az AQIM mégis képes támadásokat végrehajtani Európában is.
A fent leírtakból látható, hogy komolyan kell vennünk a Maghreb-régióban tevékenykedő terrorszervezetet, hisz annak a tevékenysége már magyar érdekeket is sérthet, ezáltal veszélyezteti hazánk biztonságát is. A jelentős anyagi támogatással rendelkező szervezet már nem csak Észak-Afrikában, hanem Európa muzulmán közösségeiből is toboroz dzsihadista harcosokat.