Tunéziában újra kezdik?

Tunézia, Tunisz – Ismét összecsaptak a demonstrálók és a rendőrök Tunisz egyik külvárosi kerületében. A tüntetők felgyújtottak egy rendőrkapitányságot.

 

A demonstrálók körülbelül 200-an lehetettek. Szemtanúk a Reuters hírügynökségnek azt mondták, hogy a tiltakozó csoport iszlamistákból állt, akik a rendőrség pénteki tömegoszlató akciója miatt vonultak az utcára. A demonstrálók tiltakozásuk jeléül lángokba borították, az intilakai körzeti rendőrkapitányságot. A rendfenntartók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre és a figyelmeztető lövéseket adtak le. Később könnygáz-gránátokat is bevetettek és rendőrségi helikopterek is megjelentek a levegőben. Halálos áldozatokról és sérültekről nem érkeztek hírek.

 

A demonstrálók az ellen háborodtak fel, hogy pénteken a rendőrök egy meccset közelében könnygázzal próbáltak véget vetni egy megmozdulásnak.

 

Ben Ali volt tunéziai elnök bukása óta az átmeneti vezetés több száz politikai okokból korábban bebörtönzött iszlamistát engedett szabadon. Az iszlamista pártokat betiltó törvényeket pedig hatályon kívül helyezték. A hétköznapi emberek Tunéziában úgy vélik, hogy Ben Ali bukása után, az iszlamisták hatalma nőtt, és befolyásuk, illetve erejük is nőt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez