Mi lesz az ígéretekből Egyiptomban?

Egyiptom, Kairó – Folytatódnak a tüntetések Egyiptomban, ahol egyre nagyobb az elégedetlenség a jelenlegi vezetéssel szemben. Az egyiptomi miniszterelnök bejelentette, hogy egy héten belül átalakítja kormányát, de ez a tüntetőket nem hatotta meg.

 

A tüntetők a reformok felgyorsítását és a volt elnök, Hoszni Mubarak, illetve csatlósai mielőbbi felelősségre vonását követelik. Kairóban a tüntetés miatt megbénult a forgalom a belvárosban. Közben Alexandriában és Szuezben is utcára vonultak az emberek, hogy demonstráljanak. Az egyiptomi miniszterelnök élő televíziós adásban jelentette be, hamarosan átalakítja a kabinetet, hogy kiteljesítse a forradalmat. A jelenlegi kormányban számos olyan politikus szolgál, akit még Mubarak elnök nevezett ki. A miniszterelnök azt is megígérte, a tartományi kormányzói posztokon is személycseréket hajtanak végre, hogy a tüntetők követeléseinek eleget tegyenek. A tüntetők a Tahrir téren egy hatalmas kivitetőn hallgathatták végig a miniszterelnök beszédét, amelyet egyből elutasítottak és jelezték, hogy folytatják a demonstrációt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez