Komoly biztonsági intézkedések előztek meg az ítélethirdetést Alexandriában, ahol több tucat emberi jogi aktivista gyűlt össze a bíróságon. Igazi felbolydulást azonban nem az ítélet kihirdetése, hanem annak szeptemberre halasztása okozott. A 28 esztendős Khaled Szaidot egy évvel ezelőtt két rendőr igazoltatta egy internet-kávézóban, szerették volna megmotozni. A fiatalember ezt megtagadta, mire a rendőrök kirángatták az utcára, ahol a járókelők szeme láttára ütni-verni kezdték. Az áldozat belehalt sérüléseibe. A fiatalember halála óriási felháborodást váltott ki, Egyiptomban és külföldön egyaránt.
A rendőröket jogtalan őrizetbe vétel és túlzott erőszak alkalmazása miatt vonták felelősségre, de az ítélethirdetés elmaradt. Az Amnesty International jogvédő szervezet észak-afrikai igazgatója felszólította az egyiptomi hatóságokat, minél előbb zárják le az ügyet, és hozzanak igazságos ítéletet. Malcolm Smart véleménye szerint Khaled Szaid ügye is azt bizonyítja, hogy az ország igazságszolgáltatása nem tesz meg mindent a forradalom idején elkövetett rendőri bűncselekmények kivizsgálásáért, a felelősök felkutatásért és megbüntetéséért. Az igazgató szerint az is gondot jelent, hogy a tüntetőkkel szemben brutálisan fellépő, és bírósági eljárásra váró rendvédelmisek egy részét nem függesztették föl tisztségéből, így ők megfélemlíthetik a tanúkat, befolyásolhatják az igazságszolgáltatás menetét.