Iskolásokat ölt a villám Ugandában

Uganda, Kampala – Tizennyolc kisiskolás vesztette életét, amikor villám csapott egy általános iskolába Nyugat-Ugandában.

 

 Az ugandai rendőrség szóvivője az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy 15 kislány és három fiú halt meg, miután villám csapott a Runyanya Általános Iskolába. A Kiryandongo körzet illetékese pedig azt közölte, hogy összesen 36 diákot szállítottak kórházba. A tanítás már befejeződött, amikor bekövetkezett a tragédia. A diákok a tantermekben várták, hogy elálljon az eső – mondta Patrick Byaruhanga, Kiryandongo körzet rendőrparancsnoka. A súlyosan sérült diákokat a kampalai Mulago Kórházba szállították.

 Szakértők szerint a tragédia azért következhetett be, mert – hasonlóan a legtöbb ugandai iskolához – az épületen nem volt villámhárító. Ugandában gyakoriak a halálos kimenetelű villámcsapások. A Daily Monitor napilap információi szerint az elmúlt hetekben csaknem 30 ember halt meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez