Paul Kagame a New-York-i Külkapcsolati Tanács előtt tartott beszédében elmondta, hogy hazájában többpártrendszer működik, és mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét. Ez is az oka annak, hogy a 2010-es elnökválasztáson kevesebb szavazatot kapott, mint amennyire számított.(93%-ot)
A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet képviselője, Peggy Hicks viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazáson nem volt ellenfele, és a független újságírókat elhallgatatták. Kagame visszautasította a vádakat. Elmondta, hogy igenis voltak ellenzéki elnökjelöltek, méghozzá négy különböző pártból. Igaz, három induló régebben kapcsolatban állt az elnök pártjával a Ruandai Hazafias Fronttal. Véleménye szerint bárki részt vehet a ruandai politikai élet alakításában egészen addig, amíg esetleg ki nem derül róla, hogy köze volt az 1994-es népirtáshoz. Vagy épppen most készül valami hasonlóra.
(Visited 1 times, 1 visits today)