Vita a holtak nyugalmáról Ruandában

Ruanda, Kigali – A ruandai ellenzék elítéli a kormány új rendeletét, ami arra kényszeríti a lakosságot, hogy exhumálják azokat a családtagjaikat, akik az 1994-es ruandai népirtásban vesztették életüket.

 

 

A nemrégiben újjáalakult ellenzéki Ruandai Nemzeti Kongresszus párt képviselője, Jonathan Musonera bírálta a rendeletet, amely arra hivatkozva írja elő az exhumálást, hogy az áldozatokat az erre a célra kialakított emléktemetőkben kell végső nyugalomra helyezni. A ruandaiaknak az ellenzéki párt szerint nincs választásuk. Ha nem tesznek eleget a rendeletnek, akkor a börtönökben ülő elítéltek végzik el a sírok feltárását, a maradványok elszállítását és újratemetését.

 

Musonera elmondta, személy szerint is mélyen érinti az áldozatok emléke, hiszen családjából többen odavesztek. Szerinte a sírhelyeket nem volna szabad bolygatni, mert azzal csak újra feltépnék a fájó sebeket. A Ruandai Népirtást Túlélők Szövetsége viszont támogatja a kormány döntését. A szervezet vezetője szerint minden áldozatot a mészárlás emlékére létrehozott temetőkben kell eltemetni, hogy az emberek sose feledjék el a borzalmakat.

 

Ruanda szerte több emlékparkot hoztak létre. A legnagyobb a fővárosban, Kigaliban található, ahol csaknem 200 ezer áldozatot temettek el.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez