A bíróságon is alkudoznak a szomáliai kalózok

Amerikai Egyesült Államok, Norfolk – Készek beismerő vallomást tenni azok a kalózok, akik megöltek négy amerikai állampolgárt, miután túszul ejtették őket az ománi partok közelében.

Kész beismerő vallomást tenni 8 szomáliai kalóz, az elfogott 15-ből. Az elfogott túszejtők korábban ártatlannak vallották magukat a kalózkodás, emberrablás és illegális fegyvertartás vádjában. Az ügyészek viszont azt állították, hogy a férfiak azért szálltak fel a hajóra, hogy az utasokért később váltságdíjat tudjanak követelni.

Az egyik túszejtő, Mohamud Salad Ali ügyvédje elmondta, hogy kliense kész bűnösnek vallani magát a kalózkodásban és túszejtésben, ha cserébe ejtik a fegyvertartás és az emberrablás vádját. A vallomástétel után viszont már nem kaphat halálbüntetést, viszont élete végéig börtönbe kerül.

Az amerikai haditengerészet februárban vette fel a kapcsolatot a kalózokkal és tárgyalásokat is folytatott a túszok szabadon engedése érdekében. A tárgyalások akkor szakadtak meg, amikor a kalózok figyelmeztetés nélkül kilőttek egy vállról indítható rakétát az USS Sterett hadihajóra. Ezt követően pedig lövéseket lehetett hallani a jachtról, ahol az amerikaiakat tartották fogva. A jacht utasait holtan találták meg a fedélzeten. Az továbbra is tisztázatlan, hogy ki, vagy kik húzták meg a ravaszt, viszont talán a beismerő vallomásoknak köszönhetően pontot tudnak tenni az ügy végére. Ez volt az első olyan eset, hogy amerikai állampolgárokkal végeztek a kalózok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez