A több ezer ember életét követelő, több mint egy millió embert menekültté tevő ellentét csak áprilisban szűnt meg, miután erős külföldi segítséggel, de Ouattara erői elfoglalták az ellenfele fő bázisának számító déli nagyvárost, Abidjant, az elmúlt évtized nag yrészében elnöklő Gbagbo-t pedig letartóztatták. Az új elnök beiktatása kissé más jellegű volt, mint novemberben Gbagbo ugyaneme ceremóniája, hiszen akkor szinte csak az ex-elnököt támogató milíciák vezetői voltak jelen, most azonban már külföldi diplomaták és az Ouattarát végül elnöki székhez segítő franciák képviselői is megjelentek. Az egész eseményt pedig Gbagbo egyik közeli szövetségese, a novemberi beiktatást is levezénylő Paul Yao N’Dre(képünkön) az Alkotmányozó Tanács elnöke vezette le, aki annak ellenére maradhatott pozíciójában, hogy fél éven át nem ismerte el Ouattara győzelmét – most pedig érezhető ellenszenv és füttyszó mellett a megbocsátásról és az egységről beszélt. Az elefántcsontparti demográfiai viszonyokat valamint a polgárháború eseményeit jól ismerők számára talán picit meglepő módon az új elnök első külföldi útján nem Burkina Fasóba, hanem Szenegálba látogatott május 12.-én, ahova a baráti kapcsolatokat ápolandó érkezett és ennek megfelelően rendkívül nagy tisztelettel fogadta őt Abdoulaye Wade szenegáli államelnök. Eközben persze Elefántcsontparton nem vágták el mintegy varázsütésre a harcokat, még a beiktatás utáni napokban is súlyos harcok voltak a főként a Fiatal Hazafiak névre hallgató Gbagbo-párti milícia, az elmúlt fél évet velük végigharcoló libériai zsoldosok valamint az egykori Új Erők lázadóiból reguláris hadsereggé váló katonák között Abidjan városától nyugatra, Soubré térségében (Bodreko faluját teljesen el is pusztították). A több napon át tartó pusztításnak és vérengzésnek végül a május 9.-én északról (még Bouakéból, az egykori északi fővárosból is) idevezényelt, több száz katona vetett véget, akik bár nagy veszteségek árán, de elüldözték a milícistákat. A három napos erőszakhullámnak közel 200 ember esett áldozatul, több falu majdnem teljesen elpusztult és 5 ezer ember menekült el otthonából. A védelmi miniszter és egyben miniszterelnök Guillaume Soro (ő volt az Új Erők hírhedt-legendás vezére is) közleménye szerint ez a választási konfliktus utolsó összecsapásainak egyike volt, azt az országot elhagyni igyekvő militánsok illetve a hazatérni igyekvő libériaiak követték el, akik korábban más partmenti, főleg Ouattara-párti közösségekben is tomboltak útjuk során: Irobo, Grand Lahou, Fresco és Sassandra is érintett volt. Azonban délen, a főleg Gbagbo párti országrészben nem csak ezért van okuk aggodalomra az embereknek, hanem azért is, mert Elefántcsontpart ezen részén sok ezer szám élnek olyan emberek, akik a polgárháború során fegyverrel harcoltak a most állami hadsereggé avanzsáló Új Erők lázadói ellen, és ezek a lázadók most hivatalos felhatalmazással tértek vissza.
Rémisztő példáért pedig nem kell nagyon messze a múltba menni, még márciusban, az ország nagyjából középső, ám még az egykori Délhez tartozó részén található Douékoué település környékén az előrenyomuló Ouattara-párti lázadók válogatás nélkül gyilkoltak mindenkit, aki fegyvereik elé került – állítja a Human Rights Watch nevű jogvédő csoport. Az ebben a régióban lakó nagyszámú guéré amúgy is különösen utált az északi harcosok körében, hiszen mind a mai napig sok száz Gbagbo-párti fegyveres húzza meg magát közösségükben. Újabb súlyos feladat tehát Alassane Ouattara előtt:közös nemzeti hadseregként elismertetni a nagyrészt egykori lázadókból álló Elefántcsontparti Köztársasági Erőket (FRCI) olyan régiókban, közösségekben, ahol pont ezek az erők pusztítottak, gyilkoltak egykoron és kizárólag Gbagbo milíciái védték meg a civileket. Sokan a mai napig tőlük várják a védelmet, az általuk csak agresszoroknak titulált FRCI-től. A hozzáállásról pedig mindent elmond az egyik non-profit szervezet munkatársával beszélő FRCI katona nyilatkozata: “Igen, sok pusztítás történt itt, de mindent maguknak köszönhetnek az itt élők..[]..tekintve, hogy mi megbocsátóak és jólelkűek vagyunk, hagyjuk, hogy segítsenek neki.” Szép, új világ. Aztán ott van még a menekültek kérdése, csak Libériába több mint százezren menekültek át, és a határokon belül is közel milliósra tehető az otthonukat elhagyók száma, akik még most is félnek a visszatéréstől. Ami tény, hogy múlt héten három napos országos gyászt tartottak a harcokban elesettek emlékére, és az ennek kapcsán megszólaló Ouattara az összes bűnös megbüntetését ígérte, függetlenül attól, hogy ki melyik oldalon harcolt. Harcok pedig voltak bőven, március végén épp a hamarosan ismét hírekbe kerülő 
Yamoussoukro esett el az Új Erőknek, ahol május 21.-én fontos külföldi személyek (köztük akár Barack Obama amerikai elnök) jelenlétemellett ünnepélyesen felveszi hivatalát az új elnök. És végül a legfrissebb hír, ami fentebb, Szenegál kapcsán már szóba került: egynapos látogatásra a mai napon, május 16.-án Ouagadougouba, Burkina Faso fővárosába érkezett Elefántcsontpart új vezetője, akit személyesenfogadott a krízisben közvetítőként is eljáró Blaise Compaoré (képünkön) burkina fasói államelnök. Az északi nemzet egyébként az elefántcsontparti polgárháború kirobbantója is volt hellyel-közzel, hiszen az első elnök Houphouet-Boigny 1993-as halála utána folyamatosan erősödött a feszültség a közel 3 millió burkina fasói bevándorló és a helyi lakosság között, olyannyira, hogy a 21. század elején választási kampányokban uszítottak ellenük. Ouattara elnökké válása viszont már jó hír, hiszen míg Gbagbo ismert volt bevándorló-ellenes nézeteiről, addig az új elnök és a mögötte álló Új Erők is ezért az ügyért fogott fegyvert évekkel korábban.