Kormányellenes tüntetés Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Ismét tüntettek a kormány ellen. A demonstrálók szerint veszélybe került a Jázmin Forradalom és az ország nem a demokratizálódás felé halad. A hatóságok kemény felléptek. Könnygáz gránátokat dobtak a tüntetők közé és többször is összecsaptak velük. A tüntetés alatt a biztonsági szolgálat emberi fotóriportereket is megvertek, akiktől elkobozták a kameráikat. A demonstrálók azt skandálták, hogy új forradalmat szeretnének Tunéziában.
A tüntetők az átmenti kormány távozását követelték. Szerintük a jelenlegi vezetés csak ígér, de nem elég elkötelezett a demokrácia iránt. Az indulatokat az váltotta ki, hogy a Ben Ali volt tunéziai elnök belügyminisztere puccsal fenyegetőzött, hogyha az iszlamisták kerülnek hatalomra a választások után Tunéziában. Sokan úgy gondolják, hogy a jelenlegi kormány ezt fenyegetésnek veszi, és ürügyként használhatja fel, hogy vakvágányra állítsák a demokratizálódási folyamatokat az országban. A kormány korábban kijelentette, hogy eltiltják Ben Ali rezsimjének vezetőit, a politizálástól. Ez azt jelenti, hogy a választásokon sem indulhatnak. Rachid Ghannouchi az Ennhada mérsékelt iszlamista párt vezetője azt mondta, hogy nem fél a puccstól és továbbra is fenntartja azt a szándékát, hogy pártjával induljon az idei választásokon. Az Ennhada Ben Ali idején tiltott párt volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez