A tüntetők azért vonultak az utcára, mert az ugandai rendőrség őrizetbe vette az ellenzék vezérét. A helyi televízióban sugárzott felvételeken jól látszik, hogy a rendőrök megverték, könnyfakasztó spray-vel lefújták, majd elhurcolták Kizza Besigyét. A politikus korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy „sétálós” tiltakozó akciókat szervezett a magas élelmiszerárak és a romló életkörülmények miatt. Az ugandai rendőrség ebben a hónapban már negyedszer vette őrizetbe, de óvadék ellenében mindannyiszor hazamehetett. Most is így történt. Az országot 1986 óta irányító Museveni elnök azt mondta, hogy a szárazság és a drága olaj miatt ugrottak meg az árak Ugandában. Az államfő, – aki februárban harmadszor is megnyerte az elnökválasztást- figyelmezette Besigyét, hogy a hatalom a jövőben sem tolerálja a tiltakozó akciókat. Semmilyen formában.