Húsvéti félelmek Kenyában

Kenya, Nairobi – A kenyai rendőrség letartóztatott három feltételezett szomáliai lázadót. A hatóságok robbanószerkezet készítéséhez szükséges dolgokat találtak náluk. Kenyában fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, a húsvéti ünnepek idejére.

 

 A három szomáliait Kenya észak-keleti régiójában fogták el. A hatóságok közölték, hogy a kihallgatás után a fővárosba szállítják át őket. A szomáliai Al Shabab lázadó csoport korábban többször is megfenyegette Kenyát, hogy terrortámadásokat hajtanak végre, ha továbbra is támogatják a szomáliai átmeneti vezetést. A kenyai rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy olyan információk birtokába jutott, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az Al Shabab támadásra készül a húsvéti ünnepek alatt. Ezért fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a templomoknál, köztereken és a közlekedési csomópontoknál. A hatóságok felhívták a figyelmet, hogy az éttermek és a szórakozóhelyek könnyű célpontnak számítanak a terroristák számára.

 Az Al Shabab már hajtott végre külföldön terrortámadást. Legutóbb Ugandában a foci VB idején vonták magukra a figyelmet, amikor 79 embert megöltek. Egy éttermet robbantottak fel. A hatóságok elmondták, hogy az információk szerint hasonló terrorakcióra lehet számítani Kenyában is. Az Al Shabab a 20 éve polgárháború sújtotta Szomáliában tevékenykedik, amelynek nagy részét irányítása alatt tartja. A szervezet jó kapcsolatokat ápol az Al Kaidával is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez