Egy hónapja még minden olyan gyors lefolyásúnak tűnt, mint a tunéziai, vagy egyiptomi események. Az első ellenzéki tüntetések vérbefojtása után kirobbant felkelés gyorsan terjedt az országban. Egymás után kerültek a felkelők kezére stratégiai fontosságú városok. Kadhafinak hátrálnia kellett. Aztán egy hirtelen fordulattal az Ezredes ellentámadást indított. A zsoldosai és néhány elit alakulata sorra foglalta vissza a felkelőktől a településeket. A szövetséges repülő osztagok az utolsó pillanatban avatkoztak be Bengázinál, órák kérdése volt, hogy Kadhafi leverje a felkelést. Az ostromgyűrűk ugyan lazultak, és a hadseregnek helyenként hátrálnia is kellett, csakhogy mindez öt napja történt. Azóta a frontvonalak mozdulatlanok.
Az ellenzék, hiába a légi támogatás, képtelen bármilyen akcióra. Az új Líbiáért harcolók legtöbbje fiatal, harci tapasztalat nélkül. Kiképzésük is hiányos, vagy egyáltalán nincs. Tankok, lövegek ellen Kalasnyikovokkal, pisztolyokkal, késsel, vagy puszta kézzel indulnak harcba.
A felkelők elfoglaltak fegyverraktárakat, ám az, amit ott találtak, nem sok jóval kecsegtette őket. Kadhafi, aki maga is katonai puccsal került hatalomra, rettegett attól, hogy hatalmát saját katonái döntik meg. Ezért néhány alakulat kivételével az egész líbiai hadsereget valahol a 70-es évek színvonalán hagyta. Inkább költött dollármilliókat afrikai zsoldosokra.
Bár a szövetségesek megszakítás nélkül támadják Kadhafi alakulatait, a soron következő akciónál messzebbre, komolyabb stratégiát maguk sem látnak. A koalíción belül is minden képlékeny. Mást és máshogyan akarnak a franciák, akik nyilván hatalmi státuszuk megerősödést várják a líbiai hadjárattól, mást és máshogyan a britek, és megint mást az Egyesült Államok. Líbia ügyében az arab világ is megosztott.
Pillanatnyilag nem tűnik úgy, hogy heteken belül távozik Kadhafi, és ezzel egycsapásra megoldódik a líbiai válság. Mert ha menne is az Ezredes, ki jönne utána?
(Visited 1 times, 1 visits today)