A családfa vadhajtása Tunéziában?

 

Tunézia, Tunisz – Eddig ismeretlen családtag lépett a nyilvánosság elé a januárban megbuktatott Ben Ali klánból. Marwan 26 éves, és azt állítja, hogy ő Ben Ali törvénytelen fia. DNS-teszt döntheti el, hogy a fiatalember igazat mond, vagy hazudik.
Több mint két évtizedig élt békében családjával Marwan. Az apja halála azonban mindent megváltoztatott. A férfi ugyanis halálos ágyán elárulta Marwannak, hogy ő és a felesége csupán a nevelőszülei, akik örökbe fogadták. Az édesapja valójában Zine el Abidine Ben Ali,Tunézia elnöke.
Marwan nem sokkal nevelőapja halála után, tavaly szeptemberben felkeresett egy ügyvédet és megbízta, hogy nyomozzon az ügyben. Ezzel egy időben sikerült felvennie a kapcsolatot az egyik feltételezett nagynénjével.
A Ben Alira egyébként rendkívül hasonlító fiatalember azt hitte, hogy az elnök családja majd szeretettel fogadja. Nagyot tévedett. Leila Trabelsi hallani sem akart semmiféle rokongyerekről. Ben Ali felesége mindent elkövetett, hogy a fiatalembert ellehetetlenítse. Hol lecsukták, hol elmegyógyintézetbe zárták. Rémálom volt, vallotta be a fiatalember egy tunéziai tévéműsorban. Ráadásul az államügyész üzent neki, hogy hagyjon fel a családfakutatással.
Most DNS-vizsgálattal próbálja meg igazát bizonyítani a fiatalember. Ha beigazolódik mindaz, ami Marwan arcán látható, akkor egy még nehezebb feladat következik. Megtalálni az édesanyját.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez