Az Egyesült Államok, Norvégia és Nagy-Britannia létrehozott egy testületet, amelynek feladata a 2005-ös szudáni békemegállapodásban kitűzött célok megvalósításának támogatása. Az aláírók arra kérték a feleket, hogy folytassák a két országrész elszakadásáról szóló tárgyalásokat.
A hétvégén a dél-szudáni politikusok felfüggesztették az egyezkedést. Azzal vádolják az északiakat, hogy meg akarják buktatni a dzsubai kormányt, ezért fegyverrel látják el az Abyei régióban harcoló milíciákat. Kartúm elutasítja a feltételezéseket, mert szerinte a déliek küldtek rendőröknek álcázott fegyvereseket a térségbe. Az abyei-i határvidéket a két országrésznek közösen kellene felügyelnie. Dél-Szudán hivatalos függetlenné válásáig kevesebb, mint négy hónap van hátra.
A tárgyalások megszűnése előtt a két kormányzó párt, az északi Nemzeti Kongresszus Párt (NCPÖ) és a déli Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom (SPLM) kisebb előrelépést ért el a határkérdésben és a vagyonmegosztás ügyében. A mostani szünet ezeket az eredményeket is veszélyezteti.