Hamvadó bizonyítékok Egyiptomban

Egyiptom, Kairó- Összecsapásokba torkolltak a tiltakozó akciók a hétvégén Kairóban. A feldühödött tüntetők azért vonultak a belügyminisztérium épülete elé, mert híre ment, hogy a biztonságiak megkezdték a Mubarak-rezsim bűneit bizonyító iratok megsemmisítését.

 A tiltakozók attól tartottak, hogy a dokumentumok megsemmisítése miatt fontos bizonyítékok tűnhetnek el. A tüntetők elégett dokumentumokat mutattak a külföldi újságíróknak, és arra panaszkodtak, hogy az iratok tartalma felismerhetetlenné vált. A biztonságiak erőszakkal oszlatták fel a demonstrációt. Szemtanúk arról is beszámoltak, hogy az összecsapásokba a Mubarakot támogató, a Tahrir-térről ismert „bandák” is bekapcsolódtak. Kövekkel és Molotov-koktélokkal támadtak a tüntetőkre.

 Az Egyiptomot irányító Legfelsőbb katonai tanács közleményben szólította fel a demonstrálókat arra, hogy viselkedjenek felelős állampolgárként. A birtokukba jutott titkos dokumentumokat ne mutassák be a nemzetközi sajtó képviselőinek, mert azzal sértik Egyiptom biztonsági érdekeit. Aki mégis megszerzett valamilyen iratot, azonnal juttassa vissza a fegyverese erőknek, ellenkező esetben vizsgálat indul ellene-olvasható a közleményben.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez