Vadászat a „puccsistákra” Kongóban

Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – Nagy vihart kavart Kongóban a vasárnapi puccskísérlet, amiről menet közben az derült ki, hogy nem is volt igazi puccskísérlet. A hatóságok akcióba lendültek, hogy elfogják az elkövetőket. Közben az is kiderült, hogy nem csak az elnöki palota volt a célpont.

A kongói hatóságok több mint hatvan embert tartóztattak le. A kormány szóvivője azt mondta, hogy a terroristák az elnöki palota mellett az állami televízió és a rádió épületét is el akarták foglalni. A hivatalos verzió szerint a támadók két csoportban léptek akcióba. Az első egysége feladata az elnöki palota lerohanása, míg a másodiké a Kokolo bázison található lőszerraktár elfoglalása volt. A szóvivő megjegyezte, a terroristák célja az volt, hogy megfélemlítsék a kinshasai lakosságot. A kormány korábban puccskísérletről, most azonban „zavartkeltést szolgáló akcióról” beszél.

Az ENSZ másként ismeri a tényeket. A világszervezet tudomása szerint a támadók százan voltak, és egyszerre léptek akcióba. Vállról indítható rakétákkal, gépfegyverekkel és gránátokkal támadtak a biztonsági erőkre. A harcokban tíz támadó és hat katona meghalt. A kormány szerint volt lázadók követték el a vasárnapi akciót, de hogy pontosan kik, azt nem hozták nyilvánosságra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez