Az arab dominó elérte Mauritániát

Mauritánia, Nouakchott – Közösségi oldalon szervezet megmozdulás követelte Mauritániában, az elnök távozását.

Abdel Aziz elnök távozását követelték Mauritániában. A nyugat-afrikai arab országban ritka, hogy tüntetnek az emberek a vezetés ellen. A megmozdulás békés volt és a rendőrség sem avatkozott be. A tüntetők, főleg fiatalok, 1000 – 1500-an voltak. Álláspontjuk szerint az elnök nem támogatja a szegényeket, ahogy azt korábban megígérte a 2009-es választások idején. A fiatalok arra panaszkodtak, hogy túl nagy a szegénység és a korrupció is egyre nagyobb. A megmozdulást az internetes közösségi oldalakon hívták össze.

A nyugat-afrikai arab államban, decemberben egy férfi az elnöki palota épülete előtt, önégetéssel akarta felhívni a figyelmet a szegények helyzetére. A kormány akkor megígérte, hogy 17 ezer munkahelyet teremt, javítja az infrastruktúrát az országban, növeli a mezőgazdasági termelést és csökkenti az élelmiszer árakat.

Mauritániában ritka, hogy tüntetéseket szervezzenek. Abdel Aziz 2008-ban egy puccsal került hatalomra, majd 2009-ben megnyerte a kiírt elnökválasztást. Vezetése alatt, az országot sikerült stabilizálni, de a társadalmi és szociális problémákra egyelőre nem sikerült megoldást találnia. A jelenlegi vezetés rengeteg energiát fektet, az al-Kaida terrorhálózat helyi szervezetei elleni küzdelembe.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez