10 évvel ezelőtt Madagaszkár a világűrből úgy nézett ki, mint egy nagy vérző seb, mert a hegyoldalak pusztítása nyomán a vörös föld belefolyt a vizekbe. A sziget keleti részét egybefüggő erdő borította, ez mára viszont csak foltokban található, a vidék megváltozott, cserjés-bokros területek uralják a területet. Az ország déli részén a szálfaerdők helyén „kaktusz cserjék” nőnek, mert felégették és kivágták az őshonos fákat. Az erdők 80%-át kiirtották, a talajt felégették. Az égetéses – irtásos tevékenység miatt évenként 772 négyzetmérföldnyi erdő tűnt el azért, hogy rizst és maniókát termesszenek, valamint helyet biztosítsanak a szarvasmarha állománynak.
A Madagaszkárról származó állatoknak komoly piaca van, 10 és 50 dollár között kelnek el az értékes és ritka állatok a feketepiacon. Annak ellenére, hogy Madagaszkár igen jelentős anyagi és szellemi támogatást kap természeti kincseinek megóvására, sajnálatos módon születnek ezzel ellentétes intézkedések is. A veszélyeztetett fajok kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt aláíró tagállamok képviselői áprilisban tárgyalnak arról, hogy feloldják az eddigi kereskedelmi tilalmat számos ritka hüllőfaj esetében.
Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége, amelynek a Fővárosi Állat- és Növénykert is tagja, rendszeresen indít természetvédelmi kampányokat, hogy felhívják az élővilágért aggódó emberek figyelmét arra, hogy nekik, nekünk kell megóvnunk bolygónk élővilágát.
Körülbelül 150 000 máshol nem található (endemikus) faj található a szigeten. Cibetmacskák, denevérek, boakigyó, leguánok, kaméleon félék, fossza (ez egy húsevő emlős, amely a puma és kutya keverékéhez hasonlítható), 32 féle lemur, számos madárfaj, 33 féle tenrik. Ez utóbbi egy sünhöz hasonló kis emlős, amely a lábán levő karmokkal kaparja ki a földből a rovarokat. A gyűrűsfarkú maki vagy más néven a katta szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján, a” sebezhető ” kategóriába sorolták a fajt. Élőhelyük zsugorodott, és így az egyes populációk elszigetelődnek egymástól, aminek következtében romlik a faj genetikai állománya.
A sziget növényvilágát a baobabfa jellemzi, amely úgy néz ki, mintha fejjel lefelé állna ki a földből. Az év 9 száraz hónapjában nincs levele, csak a 45 cm-es hosszú, ízletes és lédús gyümölcse csüng, amit emberek és állatok is fogyasztanak. Törzsében akár 120 000 liter vizet is képes tárolni. Kérgéből ruhát és kötelet készítenek, leveléből fűszert és gyógyszert. Néhány baobab fajta eltűnt már.
Számos növényük gyógyhatású, a rózsás meténg-et (rosy periwinkle) a gyermekkori leukémia és a Hodgkin kór gyógyítására használnak. Az ébenfát és a rózsafát hangszer készítéséhez vágják ki és úgy tűnik, ha nem sikerül megállítani ezt a rablógazdálkodást, ez a két fafajta a szemünk előtt fog eltűnni.
A tudósok a mai napig is fedeznek fel új fajokat a szigeten, amelyek közül számos csak itt található. Egyebek között ezért is került Madagaszkár az érdeklődés középpontjába, és némileg optimizmusra adott okot, hogy a sziget korábbi vezetése nemzetközi környezetvédelmi szervezetekkel és helyi csoportokkal együttműködve, az ország területének 10%-át védett területnek/nemzeti parknak kívánta kialakítani és megígérte, hogy támogatja az ökoturizmust is. A kormány ígéretet tett az erdőkivágások mérséklésére is, valamint arra, hogy a védett területekből származó bevételt a helyi közösségnek áramoltatják vissza, így az eléggé szegény lakosság beláthatja, hogy saját érdekében kell megvédeni a természet, hiszen nemcsak fakivágásokból és az állatok befogadásából lehet megélni.
További probléma, hogy egyes külföldi befektetők összeköttetésben vannak a helyi maffiákkal, akik elvégzik a tiltott fakivágásokat, összegyűjtik állatokat és növényeket, amelyek a feketepiacon kelnek el. Az illegális favágók behatolnak az erdőkbe, táborokat építenek és az ott élő állatokat- főleg lemurokat- esznek.
Az ország jelentős bevételi forrása lehet, lehetne az ökoturizmus. Nincs még egy ilyen csodálatos hely a Földön, ennyi bizarr és hihetetlenül sokféle élőlény egy jól körülhatárolható területen. Az ország szegényes infrastruktúrája azonban határt szabhat ennek az iparágnak. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormány inkább a tengerpart turizmust kívánja fejleszteni, szemben az ökoturizmussal. Egyszerűbbnek tűnik tengerparti beruházásokat támogatni, mint az ország belsejében elszállásolni a turistákat, utat építeni és a megfelelő létesítményeket kiépíteni. Márpedig az ökoturizmusból származó jövedelem megélhetést teremtene a vidéki lakosságnak és ezzel megoldódna a környezet pusztításának kérdése is. Mindenki jobban járna. De ki lesz az, aki ezt végre felismeri?