„Az elkerülhetetlen hamarosan bekövetkezik”- mondta Mohamed el-Baradei az interjúban. Az egyiptomi politikus szerint Hoszni Mubarak rövid időn belül hasonló sorsra jut, mint a tunéziai elnök, Ben Ali, ha nem indítja el a szükséges politikai és gazdasági reformokat Egyiptomban. A nemzetközileg is elismert diplomata, aki 2005-ben Nobel Békedíjat kapott munkásságáért megjegyezte, békés demonstrációkkal szeretnék hatalma átadására bírni az államfőt és csapatát.. Szerinte az emberek félnek Egyiptomban. „ A népnek minden oka megvan arra, hogy rettegjen, mert a vezetés bárkit lecsukhat és megkínozhat” – mondta az ellenzéki vezető.
El-Baradei egyébként az egyik leghangosabb ellenzéki politikus az országban. A 2010-es képviselő választások második fordulója előtt arra szólította fel a lakosságot, hogy bojkottálják a szavazást, mert a kormányzó párt csalt az első fordulóban. Támogatóival pedig egy petíciót is benyújtott az egyiptomi parlamentnek, amelyben az ország demokratizálását követelte. A petícióhoz egymillió aláírást gyűjtöttek. A kormány természetesen elutasította a követeléseket. El-Baradei egyébként alkotmánymódosítást is követelt annak érdekében, hogy az idei elnökválasztáson független jelöltek is indulhassanak. Nem hallgattak rá.