„Hoszni Mubarak-ot, Egyiptom régóta hivatalban lévő elnökét feltehetően ismét megválasztják ,és olyan választáson nyer majd, amely nem szabad és nem is szabályos”, áll Margaret Scobey kairói nagykövet Hillary Clintonak küldött 2009-es jelentésében.
Scobey ír Mubarak „kvázi-diktatúrájáról”, amely kijelentést az elnök 1981-es hatalomra lépésétől érvényesnek tart.
A közlemény egy nappal azután érkezett, hogy Mohamed El Bardei bejelentette: nem indul a választáson, felszólítva az összes egyiptomit, hogy bojkottálják a szavazást. El Bradei a választásokat csalásra hivatkozva utasította el, kijelentve, „Amennyiben nem változtatnak az alkotmányon, úgy nem vagyunk hajlandóak részt venni ebben a komédiában.” (Azóta már tudjuk, az elnök pártja megnyerte a tavalyitörvényhozási választást, amelyet az ellenzék jogainak korlátozása, a külföldi megfigyelők részvételének visszautasítása és számos egyéb szabálytalanság kísért. A szerk.)
Scobey szerint a 82 éves elnök, aki az arab világ legnépesebb és legjelentősebb államát vezeti, előbb hal meg pozíciójában, minthogy önként lemondana róla, vagy demokratikus választáson méretné meg magát. „A következő választások 2011-ben lesznek és, ha az elnök még életben lesz, el fog indulni és nagy többséggel nyerni is fog. Mikor az öröklésre kerül sor Mubarak úgy nyilatkozik, hogy az eljárás követni fogja az egyiptomi alkotmányt. Az állandó pletykák ellenére sincs olyan Egyiptomban, aki biztosat tudna arról, kit fog maga helyett kinevezni, sem azt, hogy milyen körülmények között.”
„A legvalószínűbb jelölt az elnök fia, Gamal Mubarak (akinek pozíciója egyre erősebb az uralkodó párton belül), de van, aki úgy gondolja a titkosszolgálat vezetője, Omar Soliman az esélyes, sokak szerint pedig a sötét ló a befutó, vagyis az Arab Liga főtitkára, Amre Moussa. Mubarak ideálja az erős, de igazságos vezetőről csökkenti Gamal Mubarak esélyeit, ugyanis az ifjabb Mubarak nem bővelkedik katonai tapasztalatokban, ez egyben magyarázhatja a jelenlegi elnök távolságtartó hozzáállását az örökléshez, bízva a mindenhol jelen lévő katonai és civil biztonsági szolgálatok képességeiben egy rendezett
Scobey írása az egyiptomi elnök augusztusi washingtoni látogatása előtt jelent meg és a Mubarakról alkotott képét személyes találkozások is formálták. Szerinte az elnök egy politikai túlélő, aki hatalmon maradását a kockázatkerülésnek köszönheti.
„Mubarak jó egészségnek örvend, az egyetlen problémája a hallásromlás a bal fülében. Megfelelő tiszteletet mutat Egyiptom iránt és a pozíciója betöltésében is, nem hatja meg a hízelgés. 28 éves hivatali ideje alatt túlélt legalább három gyilkossági kísérletet, fenntartotta a békét Izraellel, átvészelt két iraki háborút és a régió 2003-as instabilitását, a gazdasági visszaesést, és a kezelhető, de folyamatos terrorfenyegetést. Kipróbált és őszinte realista, öröklötten óvatos és konzervatív, kevés időt fordít idealisztikus célokra. George Busht naiv, az alárendeltjei által irányított embernek látta, aki felkészületlen a pozíciójára és képtelen a Szaddam utáni Irak által támasztott kihívással megbirkózni, különösen, ha figyelembe vesszük Irán növekvő befolyását.”
Condoleeza Rice, Bush külügyminisztere Kairót választotta 2005-ös beszéde színhelyéül, amelyben demokratikus reformra szólított fel az arab világban és ugyanitt beszélt Barack Obama az Iszlám és a Nyugat kapcsolatáról.
„Mubarak több alkalommal panaszkodott Irak amerikai megszállása és Szaddam megbuktatása miatt. Kinyilvánította, hogy Egyiptom nem szerette a volt iraki diktátort, és nem is gyászolja , de azt elismeri, hogy Szaddam Husszein legalább összetartotta az országát és sakkban tartotta Iránt. Mubarak továbbra is azon a véleményen van, hogy Iraknak szüksége van egy erős, de igazságos katonatisztre, mint vezetőre. Ez a beszédes megnyilatkozás, véleményem szerint, magyarázza Mubarak magáról alkotott képét.”
Scobey jelentése szerint Mubarak „egy klasszikus egyiptomi szekularista”, aki úgy hiszi, hogy az USA beavatkozásai a Közel-keleten katasztrófához vezetnek, Afganisztánban és Pakisztánban vallási szélsőségesek válnak egyre erősebbé.
Scobey szerint Mubarak úgy hitte, az amerikaiak bátorítják a politikai reformokat, amit a hatalma korlátozására irányuló törekvésként értékelt. Fel is erősítette az ellenkezését.
„Semmi sem árulkodik jobban Mubarak világnézetéről, mint az Egyiptom átfogó, központi, a titkosszolgálatokat bevonó irányításának lazítására és a valódi politikai verseny kialakítására felszólító külső követelésekre adott reakciója. Bizonyos, hogy a nyilvános lejáratás felőli hozzáállásunk az elmúlt években megerősítette az elhivatottságát a nézeteink elutasítására.
„A hatalom megosztásának elutasításával és a tanácsadók rövid pórázon tartásával Mubarak tartósított bizonyos problémákat és hatalmi vákuumot hozott létre.” –idézi Scobey Al Baradei-t, aki szerint az ellenzék folyamatos elnyomása előbb-utóbb súlyos feszültségekhez vezet.
„Mubaraknak nincs egyetlen bizalmasa, vagy tanácsadója, aki őszintén beszélhetne vele. Emellett lehetetlenné tette, hogy főbb tanácsadói közül bárki is kilépjen erősen körülhatárolt működési köréből. A védelmi miniszter, Tanawi, fenntartja a fegyveres erők bevethetőségének látszatát, a tisztek pedig elégedettek a mellékes jövedelmeikkel és kiváltságaikkal. Mubarakot pedig úgy tűnik, nem érdekli, hogy a valóságban a hadsereg rosszul felszerelt és nem válaszképes a 21. századi külső fenyegetésekre. Az EGIS (Egyiptomi Titkosszolgálat) vezetője, Omar Soliman és a belügyminiszter, al-Adly küzd meg a belső veszélyekkel, Mubarak pedig átsiklik a tevékenységükön. Gamal Mubarak és egy maréknyi gazdasági miniszter javaslatot tett gazdasági és kereskedelmi témákban, de Mubarak valószínűleg ellenáll minden további gazdasági reformnak, ha úgy látja, hogy az átalakítás veszélyezteti a közrendet és a nyugalmat.