Menesztett alelnökök Malawiban

Malawi, Lilongwe – Magasrangú vezetőket menesztettek Malawiban. A két politikust minden előjogától és kiváltságától megfosztották. A hatalmi harc jegyében.

Menesztették az első és a második számú alelnököt Malawiban. A döntést a Progresszív Demokrata Párt hozta meg a hétvégén, miután a küldöttek titkos szavazáson döntöttek a két személy menesztéséről és kizárásáról. Joyce Bandának (képünkön) és Khumbo Kachalinak azért kellett távoznia, mert programjuk és elképzeléseik eltértek a párt irányvonalától. Bintony Kutsaira, a párt főtitkára azt mondta, azután döntöttek a két személy elmozdításáról, miután gondosan megvizsgálták az ellenük szóló bizonyítékokat. A főtitkár hozzáfűzte, hogy a két személynek nem sikerült tisztára mosnia magát a meghallgatáson. A viszony akkor romlott meg a két személy és a párt vezetése között, amikor Banda összekülönbözött Mutharikával azon, hogy ki vegye át a hatalmát, amikor lejár a második ötéves elnöki megbízatása. Sokak feltételezése szerint Mutharika testvére, Peter Mutharika az elnöki szék várományosa.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez