Biztos, ami biztos. Zambia megígérte: nem fogja letartóztatni az elnököt. Jónéhány afrikai államban ugyanis nem tartják bűnösnek, így nem is hajlandóak együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC). Szeptemberben az Afrikai Unió egyéves halasztást kért al-Bashir ügyében, arra hivatkozva, hogy egy tárgyalás hátráltatná a Darfúrban már hét éve húzódó konfliktus lezárása érdekében tett erőfeszítéseket. Az ENSZ adatai szerint a szudáni háborúskodásban eddig több mint 300 ezer ember halt meg, és 2,7 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. Al-Bashir visszautasítja a hágai székhelyű bíróság vádjait.
A találkozón a Tanganyika-tó környezeti problémáiról lesz szó, amelynek törékeny ökoszisztémája több országot is érint, hiszen Zambiával, Tanzániával, Kongóval, Ruandával és Burundival határos. Több zambiai ellenzéki politikus is bírálta a szudáni elnök részvételét a tanácskozáson. A politikus egyébként az EU-Afrika csúcson sem vehetett részt, miután az európaiak kérésére a vendéglátó Líbia az utolsó pillanatban visszavonta a meghívását.