A demonstrálók az Igazságügyi Minisztérium épületénél gyülekeztek. Egy petíciót szerettek volna átadni, amelyben tiltakoznak a korbácsolás ellen. A demonstrációról összesen 52 embert – 46 nőt és hat férfit – vittek a Kartúm északi részén lévő rendőrkapitányságra, ahol több órán keresztül fogva tartották őket. Az egyik előállított nő ügyvédje azt mondta, hogy a vád ellenük a közrend megzavarása és a rendőrség és a biztonsági erők munkájának akadályozása. A szudáni rendfenntartók a tüntetésen bántalmazták a BBC helyi tudósítóját, megrugdosták és elkobozták rádiós felszerelését.
A Facebookos oldalunkon bemutatott videón az látszik, hogy egy térdelő nőt szudáni rendőrök a nyílt utcán korbáccsal vernek. A sokkoló videó pár nappal ezelőtt került fel az egyik videómegosztó oldalra. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy megkorbácsolt nőnek mi volt a bűne. Mindenesetre, amióta az iszlám törvényei alapján szablyák ki a büntetéseket Szudánban, akár „illetlen viselkedésért” is járhat korbácsolás.