Regina Chilubát 2009 márciusában három és fél évre ítélték, mert bűnösnek találták 141 ezer euró, egy autó és egy nagy képernyős televízió elsikkasztásában. A fellebbvitel bíróság szerint azonban nem bizonyított, hogy a pénz és a többi ingóság szabálytalanul került volna az elnökné birtokába.
Frederick Chilubát szintén megvádolták korrupcióval. Az 1991–2002 között az ország elnöki posztját betöltő politikus tettestársaival 46 millió dollárt sikkasztott. 2007-ben egy brit bíróság ki is mondta a sikkasztás tényét, de a zambiai Legfelsőbb Bíróság az idén nyáron úgy döntött, hogy az ítélet nem illeszthető bele a zambiai jogrendbe.
A nemzetközi korrupció figyelő szervezet a Transparency International érthetetlennek nevezte a felmentéseket, egyben hangot adott annak a feltételezésének, hogy a lusakai kormány nem akar semmit tenni a korrupció ellen.