Egy hírügynökség halálára

Líbia, Tripoli – Az észak-afrikai országban dúló belső harcok miatt a Libya Press nevű hírügynökség kedden bejelentette: riportereik biztonságát szem előtt tartva, kénytelenek befejezni munkájukat az országban.

A líbiai vezető, Moammar Kaddhafi fia, Saif al-Islam által alapított al Ghad médiacsoporthoz tartozó hírügynökség azt közölte riportereivel, hogy nem tudja megvédeni őket a durva rendőri fellépésektől. A cég vezetői a körülményekre tekintettel úgy döntöttek, bezárják az ügynökséget Tripoliban, és elhagyják az országot. A jövőben néhány európai városban folytatják a munkát. A biztonsági hatóságok nyíltan kijelentették, nem akarják, hogy a Libya Press jelen legyen az országban.

Líbia reformpárti és konzervatív politikai csoportjai több alkalommal is összetűzésbe kerültek a kormány korábbi döntései miatt. November elején a rendőrség letartóztatta a Libya Press 22 riporterét, mert az újságírók nyíltan bírálták a kabinet munkáját. Az újságírókat később – Kaddhafi közbenjárásának köszönhetően – szabadon engedték.

A hatalmi villongások nyugtalanítják a líbiai olaj és gázprojektekbe dollár milliárdokat pumpáló nemzetközi vállalatokat. Elemezők úgy vélik, a hatalmi harc Kaddhafi malmára hajtja a vizet, mert az egymásnak feszülő két nagy érdekcsoport nem engedi, hogy új szereplők tűnjenek fel a politika színpadán, így a líbiai vezető pozíciója megingathatatlan.

(Visited 11 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez