Az elítélteknél fegyver volt, és a főkapun keresztül hagyták el a börtönt. A szökés pontos körülményei még ismeretlenek, a rendőrség nyomoz az ügyben. Nem zárható ki, hogy a raboknak az őrök segítettek a szökésben. Az akcióban mindössze egyetlen lövés dördült el, az egyik fegyenc sütötte el a pisztolyát. Moses Showers, a börtön igazgatója azt mondta, hogy a kapuőrök a lövés hallatára elmenekültek, ezért a rabok gond nélkül távozni tudtak. Showers hozzáfűzte, hogy 30 elítélt lépett le, akik közül 19-en közveszélyesek. Ők gyilkosságok és nemi erőszak miatt ültek. A rendőrség belső vizsgálatot indított a Padema Road börtönben és nagy erőkkel keresi a szökevényeket. Chris Charley rendőrfőnök elmondta, hogy a rendőrök úttorlaszokat állítottak fel és minden egyes személygépjárművet ellenőriznek.