A november 29-re Tripoliba összehívott EU-Afrika csúcson Szudán semmilyen szinten nem képviselteti magát, szól a szudáni kormány hivatalos közleménye. Omar Hassan Al-Bashir elnököt a Hágai Nemzetközi Bíróság (ICC) népirtással vádolja és ellene elfogatóparancsot adott ki. Az EU támogatja az ICC döntését, emiatt Szudán bojkottálja az EU kezdeményezésű csúcsot. Moammar Kaddhafi líbiai elnök magatartása is kérdéseket vet fel Szudánban. Az eddigi szövetséges, Bashir elnök számára nem küldött meghívót. Sérelmes az is, hogy a darfuri lázadók vezetőjét, Khalil Ibrahimot Líbia nem adja ki Szudánnak. Tavaly a frankofón afrikai országok Kairóba tervezett csúcsértekezletét végül Franciaországban tartották meg, Kairó nem vállalta a színhely szerepét, mert Szudánt arra nem hívták meg. Hasonló magatartásra számított Szudán Kaddhafi elnök részéről is. Csalatkoznia kellett.
Reflektorfényben a líbiai elnök
A líbiai elnök, aki 1968 óta van hatalmon, többször próbált az arab világ vezetője lenni, de sokszori sikertelen kísérlet után úgy határozott, hogy Afrika vezetője lesz. Az éhínséggel, szegénységgel sújtott földrész vezetői a líbiai költségvetés Afrikának címzett összegeit látván hagyták Kaddhafit, hadd nevezze magát Afrika emírjének, de a háttérben a valós afrikai erőviszonyok farvizében vontatták magukat. Kaddhafi nem győz újabbnál újabb kísérleteket tenni, hatalmas összegeket bedobni fejlesztésekre Afrikán belül és pozíciója erősítésére még az EU-Afrika csúcs számára is helyszínt biztosított, azonban sem az EU, sem Líbia nem tényező Afrikában.
Mi az EU Afrikában?
A fekete kontinensen az EU fogalma értelmezhetetlen. Az EU-t csak a tagországok polgárai érezhetik fennkölten egy új tömörülésnek, de kifelé sohasem manifesztálódnak karakteresen EU érdekek. Ezen a földrészen amerikai, angol, francia, kínai, portugál, orosz, tehát erősen nemzetállamokhoz kötődő érdekek léteznek. Ezen államok adják a hozzájuk hű hazai elit vezetést, állnak a pénzügyi rendszerek likviditása mögött, ők a legfőbb beruházók, munkaadók, szociális létfenntartók. Ezzel a viszonnyal lehet kiegyezésben élni, vagy lázadni ellene. Ilyen módon az afrikai országok lehetnek egyfajta gazdasági tömörülés tagállamai, melyeket kívülről remote controllal irányítanak, vagy lehetnek nemzeti függetlenségre törekvő lázadó, és lehetnek az őskáosz jelenségét mutató országok, ahol mindenki megmeríti a kalapját és továbbáll. Ez utóbbi helyeken nemzetközi érdek az átláthatatlanság fenntartása. Erre jó példa Kinshasa Kongó.
A francia kapcsolat
Az északi arab Afrikát nem elemezve a Szaharától délre fekvő fekete afrikai országok a világ logisztikai erőforrás bázisai. A nyugat afrikai gazdasági tömörülésben résztvevő kilenc tagállam, Szenegál, Mali, Burkina Faso, Niger, Csád, Benin, Togo, Elefántcsontpart közös pénzzel, gazdasági unióval rendelkezik, polgárai egymás között szabadon mozoghatnak. Az itteni pénz hátterében a francia bankok biztosítják a likviditást, ennek fejében a francia gazdaság kipörgeti ezekből az országokból azt a hasznot, aminek árán megéri számára ennek a rendszernek a fenntartása. Teljesen mindegy, hogy egy vezető milyen új elképzelésekkel lép hatalomra, ha nem látja át ennek a rendszernek a hátterét, akkor magát buktatja meg. Erre példa az állandó kormányválságban szenvedő Guinea, ahol a saját nemzeti valuta és a függetlenségi vágy csak a belső zavarokat, az ellátási nehézséget fokozza.
Az angol viszony
Az anglofón országok papíron létrehoztak már hasonló gazdasági tömörüléseket, de a gyakorlatban nem jött létre még funkcionáló szervezet. Itt gyakorlatilag három gazdasági, politikai régió a meghatározó, melyekhez a környező országok szatellitként hozzáverődnek. Ilyen a Nigéria, Kenya-Tanzánia és Dél Afrika vonzáskörébe eső övezet. Ezekben a régiós központokban van feldolgozóipar, helyi pénz és piac, így a szomszédos országok saját nyersanyagaikat ide szállítják hivatalosan, vagy illegálisan és itt szerzik be a megélhetésükhöz szükséges cikkeket is. Léteznek olyan stratégiák, melyek ezeket a régiós központokat akarják lebombázni azért, hogy a régiókat teljesen devalválják és az itteni hatalmas értéket képviselő nyersanyagokat, aranyat, gyémántot, platinát, uránt, szinte ingyen más csatornákba tereljék. Az említett régiós központokban állandósultak a biztonsági problémák, leépülő félben vannak a pénzügyi és piaci rendszerek. A hozzájuk csapódott szatellit országokban, ahol a régiós központok biztosították az ellátást, megélhetést, állandósult a nyomor, az infláció, a belső válság. Erre jó példa Zimbabwe, Zambia és környéke. Teljesen mindegy milyen kommunikáció hangzik el egy ilyen ország vezetőjéről, akár jó diktátor, vagy rossz, addig maradhat a székében, amíg kielégítik a „drénezési” igényeket.
Afrikai erőközpontok
Afrikában sokkal hatalmasabb erők küzdenek meg egymással, mint ami az adott országokban létezik. Mégis vannak lázadók, akik felmérték, hogy önmaguk nem képesek a megmaradásra, ezért igyekeznek a rájuk nehezedő hatalmas erőket megosztani. Szudán jól példázza azt, hogy az USA itteni olaj és erőforrás terveit áthúzta az, hogy Hassan Omar Al-Bashir a kínaiakkal döntetlenre játszotta ki az USA érdekeket, majd aránytalanul Kína javára billentette az erőviszonyokat. Szudán Afrika legnagyobb országa, nem mindegy, hogy itt a játszmát ki nyeri. Szudán kilenc további meghatározó afrikai országgal határos és kulcsa az ottani viszonyoknak is. Ha már nem sikerült Szudánt megszerezni egy bábkormány hadba állításával, rövidtávon az elnök korlátozásával, hosszú távon pedig az ország feldarabolásával valósulhatnak meg ezek a célok. Jövő év januárjára írták ki azt a referendumot, melyen Szudán lakóssága eldöntheti, hogy Dél Szudán elválhat-e Észak Szudántól, vagy egyben maradhatnak? Múlt héten kedden Addisz Abebában ült össze a hat kelet afrikai ország vezetőiből álló csúcs, melyen a szudáni jövőt, a szétválás, vagy egyben maradás kérdését vitatták meg. Ezen hivatalos volt Omar Al-Bashir elnök és a déliek vezetője Salva Kir is, akik az etióp kormány vezetőivel zárt ajtók mögött hosszasan tárgyaltak.
Mi lesz a Nílussal?
Jóllehet a külső nagyhatalmak csupán biztonságpolitikai és erőforrás oldalon elemzik Szudánt, de a helyi országok nem hagyhatják figyelmen kívül az életet adó Nílus jövőjét, amelynek szudáni szakasza meghatározó. Bár az etióp forrású kék Nílus adja a víztömeg nagyobb hányadát, ez a vízbázis csak időszakosan jön át. Az állandó vízhozamot a kisebb vízhozamú fehér Nílus adja, amely több ezer négyzetkilométernyi mocsaras szűrőrendszeren halad át Dél Szudán területén, amely mikrobiológiai szűrő és biológiailag pedig itt van a halak és vízi élővilág bölcsője, amely egész Egyiptomig táplálja a lakósságot. Nem mindegy, hogy Dél kihez tartozik, mert az élet kulcsa van Dél kezében. Nem mindegy az sem, hogy Északon hány vízerőmű, gát épül, mert a következő ország már Egyiptom, a Nílus vizének legfőbb fogyasztója. Mindezt a kérdést bonyolítja a túlnépesedés, környezetszennyezés, stb. Szudán ilyen módon reprezentálja mindazt a problémát, ami Afrikában mikro szinten is jelentkezik.
A diktatúrák természete
Az afrikai elnökök, bármely irányba is kötelező húzniuk, nem közösíthetik ki Hassan Al-Bashir elnököt az ICC vádjai miatt, hiszen népirtás sokkal nagyobb dimenzióban folyik máshol is Afrikában, ők maguk éppúgy mind diktátorok, akár a szudáni elnök, tehát a vádak rájuk is igazak és precedensül szolgálna számukra egy ilyen buktatási kísérlet.
Kína nem vett részt az Al-Bashir elleni kampányban és megerősödött Szudánban, egész Afrikában. Jelenleg állíthatjuk, hogy Kína az első számú meghatározó erő a kontinensen, a volt gyarmattartók a második vonalba soroltak. A kínai gazdaság számára nyersanyagot és munkaerőt jelent. Kína felmérte, hogy az egy család egy gyerek politikával saját aktív kereső rétege éveken belül csökkenni fog és társadalma el fog öregedni. Így a nyersanyag mellett nem mindegy, hogy Kína tud-e olcsó munkaerőhöz jutni nagy tömegben. Erre Afrika ideális hely.
A magyar érdek
Amennyiben léteznek magyar érdekek, amelyek Afrikában kívánnak megjeleni, az itteni erőviszonyok láttán ezeknek valamilyen rendszerbe illeszthetőnek kell lenniük. Vagy az itt megjelenő külföldi törekvésekkel kiegyezve, vagy a helyi érdekekbe ágyazva lennének lehetőségek magyar befektetők számára. Hátrány az a tény, hogy az elmúlt negyven évben hazánkban kiképzett szakembereket elhanyagoltuk, a kapcsolatot velük nem ápoltuk, utazásaikat hazánkba nem könnyítettük. Innen kell elindulnunk.