Éjszakai rémálom
Az egész úgy kezdődött, hogy már útközben, a hegyi szerpentineket szelve is azon gondolkodtam, hogy csak élve megússzuk az utat, miközben esztelenül száguldozó vagy épp több tonnás kamionokban ülő ámokfutók jöttek szembe, és gyakran a padkán kötöttünk ki. ( az út centire pontosan olyan széles, hogy két autó elférjen rajta, tehát egyiknek muszáj lehúzódnia) Aztán miután besötétedett, még rémálomszerűbbé vált a lavírozás szembe a kamionokkal. És akkor megtörtént az, ami csak az ember legrosszabb álmaiban történik meg: lerobbant a kisbusz.
Ott álltunk a vaksötétben, egy meredek útszakasz szélén, ahol még lehúzódni se volt hely, egy kanyar után…minden adott volt, hogy belénk rohanjon a következő arra száguldó autó. A helyiek bokrokat tesznek ilyenkor az út szélére, tíz-tizenöt méterrel előbbre, de itt még bokor se volt. Kiderült, hogy a hűtővízzel van gond, a fiúk nagy nehezen megoldották a kérdést az ivóvízzel (még jó, hogy Afrikában az ember tíz liter vízzel indul mindenhová) Úgyhogy betoltuk az autót, beindult, és már épp megkönnyebbültünk, hogy megoldódott a probléma, amikor megint leállt a motor. Kezdődött elölről, ki a kocsiból, probléma-elemzés, víztöltés, csak egy dolog hibádzott: hogy éppen lejtőnek felfelé tartottunk. Így elég nehéz lett volna betolni, úgyhogy mi kiszálltunk, és végül rükvercben gurult lefelé a kocsi…forgalommal szemben…persze ismét egy kanyar előtt…és megfordulni -azon a szakaszon – nem tudott…
Mi ezt már az út széléről néztük, és azon imádkoztunk, nehogy éppen jöjjön egy autó, mert akkor…jobb bele se gondolni. Aztán beindult a motor, a kisbusz visszajött értünk, megint beszálltunk, megint útra keltünk – tíz percre, mert akkor meg a benzin fogyott el, mert – mint a sofőr mellesleg megjegyezte – rossz volt a mutató, így számolhatta el… Mázlinkra akkor épp egy kisebb település szélén robbantunk le, és volt némi útpadka, félre tudtunk húzódni. Úgyhogy a sofőr bekopogott egy házba, szerzett egy embert, akinek volt robogója, és több üres vizes palackkal felszerelkezve elrobogott a következő településre (30 kilométerre…) hogy hozzon benzint.
Mindez egy-másfél órás mutatvány volt, már meg se tudnám mondani, pontosan mennyi, csak ültünk az út szélén a sötétben, és bíztunk abban, hogy épségben megjárja a sofőr a fővárost a robogóval, amiben mellesleg szintén nem volt túl sok benzin. De megérkezett, és nem, negyedszerre nem robbantunk le éjnek évadján, hanem szerencsésen beértünk a városba, a hotelhez, ahol van internet is!
És most mindjárt indulunk tovább…ugyanezzel a kisbusszal 🙂