Megérkeztünk Madagaszkárra!
Hosszú hallgatásom oka egyszerű: hosszú volt az út, aztán meg nehéz volt normális netet találni. A „normális” is relatív fogalom: egyelőre olyan szálláson vagyunk, ahol épp hogy fel tudok csatlakozni az internetre, úgyhogy videót egyelőre nem tudok küldeni. De ami késik, nem múlik! Holnap négynapos útra indulunk, úgyhogy előbb-utóbb megpróbálok felhajtani egy netkávézót!
Ennek ellenére meglepően „európai”, sőt ázsiai hangulatú ez az ország, csak olyan, mintha harminc évet visszautaztunk volna az időben. Valahogy egyetlen afrikai országra sem hasonlít, ahol eddig jártam. Az emberek is teljesen mások, az arcuk egyszerre ázsiai és afrikai, nagyon látszanak az ázsiai bevándorlás nyomai. De hogy hogyan is volt ez: először állítólag Délkelet-Ázsiából jöttek bevándorlók, 200 és 500 között. Aztán nem sokkal később érkeztek a bantu telepesek, a Mozambiki-csatornán át. Végül a 7. században muszlim kereskedők telepedtek le a szigeten – de Ázsiából aztán több nagyobb bevándorlási hullám is volt. Ezt sok helyen az épületek stílusán is érezni. Az egész eredménye: egy óriási mix, ahol az afrikai országban, az ázsiai behatással keverednek a francia gyarmatosítás nyomai. És hogy még szebb legyen a kép: manapság egyre több a kínai befektető, kereskedő. Mint ahogy ez igaz egész Afrikára.
Az első nap gyorsan elszaladt: mellbevágó volt a harminc fok, miután mi hűvösre és sok-sok esőre készültünk. Az esős évszak ugyanis most kezdődik. Északon már zuhog is rendesen, erre felkészítettek minket azok a magyar orvosok is, akik már két hete ott dolgoznak. Hamarosan velük is találkozunk, és az a tervem, hogy a dokumentumfilmben körbejárom, hogyan tudják felvenni a harcot az orvosok (külföldiek is, de főleg a helyiek) a sámánok, vajákos asszonyok, sarlatánok ellen. Ez itt, Madagaszkáron különösen érdekes téma: itt ugyanis több mint 12 ezer olyan növényfajta van, ami sehol máshol a világon nem terem. Ezek 80 százaléka (!) bír valamilyen gyógyító hatással. Régen a „hagyományos gyógyítók”, füvesasszonyok nagyon jól ismerték a hatásmechanizmusukat. Csakhogy a francia gyarmatosítók bevezették a „nyugati gyógymódokat”, a nyugati orvoslást, és tűzzel-vassal üldözték az ilyen kuruzslókat. Akik időnként biztosan alulmaradtak a fejlett orvostudomány praktikáival szemben, és időnként rosszabbat tettek a betegnek, mintha hozzá sem nyúlnak. Ugyanakkor az évszázadok alatt rengeteg tudáskincset halmoztak fel a helyi gyógynövényekkel kapcsolatban. Ennek a nagy része sajnos kihalt. A kormány csak az utóbbi években indított programot ennek az újjáélesztésére. Már csak azért is, mert az ország vidéki területein nagyon kevés az orvos, a kórház, ezért a tradicionális gyógyítók életeket menthetnének. Hogy mennyire sikerül kamera elé állítanunk füvesasszonyokat, az majd kiderül, néhány szálon már elkezdtem felkutatni ezeket a sztorikat.
Holnap tehát indulunk tovább kis csapatunkkal, az Afrikai-Magyar Egyesület vezetőjével és önkénteseivel (orvosok, pedagógusok, tolmácsok és egy fotós), és hű operatőrömmel, Rácz Lacival, akire borzasztóan büszke vagyok. Most jött a hír, hogy hírmagazin kategóriában megnyerte az idei Aranyszem díjat! Ez hihetetlen nagy elismerés az operatőr szakmában!
(Visited 1 times, 1 visits today)
